Így írnak ők – Január 21., délután

0

Anikay Antal, Index: „A harmadik világháború elkerülése nem erkölcsi állásfoglalásokon, hanem konkrét döntéseken múlik. Nem azon, hogy ki beszél hangosabban az igazságról, kinek a médiája hatékonyabb, hanem azon, hogy ki hajlandó időben fékezni. A történelem ugyanis nem a szándékokat, hanem a következményeket jegyzi fel. A harmadik világháború, ha mégis bekövetkezik, nem egyetlen döntés következménye lesz, hanem erkölcsi és stratégiai vakságok láncolatáé. A háború elkerülése nem hősiességet, hanem józanságot igényel. Nem győzelmet, hanem megállást. És annak belátását – mindenki részéről –, hogy itt senki sem győzhet. A győzelmet kizárólag a béke és az együttműködés jelentheti. Ennek nem létezik elfogadható alternatívája.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összes idézet

Para-Kovács most Menczerbe szállt bele páros lábbal.

„A győzelmet kizárólag a béke és az együttműködés jelentheti.”

„És most ott vagyunk – a történelem főutcáján.”

„A Mercosurnál is fontosabb szavazás következik!”

„Mindenki tudja, hogy ki valójában Kapitány István.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.