2026. 01. 29. 14:44

Így írnak ők – Január 29., délután

0

Bartus László, Facebook: „Ez kollektív megalázás politikai cél érdekében. Mert Magyart nem a cigányság védelme vezérli, hanem a politikai haszonszerzés: így akarja megszerezni a romák szavazatait. Lázár a szaros WC-k takarítására használná fel a cigányokat, mint "belső tartalékokat", Magyar a szavazataikért tárgyiasítja őket. Mindkettő lealacsonyítás és eszközzé tétel. Magyar nem gyógyítani akar, hanem feltépni a sebeket és hergelni. Az sem számít, hogy ezzel etnikai konfliktust szít a kistelepüléseken, ahol a cigányokkal szembeni előítélet és rasszizmus jelen lehet. Ezekre a helyekre akarja bejátszani, hogy a cigányság az aranytartalék a szaros WC-k takarítására. Ezt kell hallaniuk a gyerekeknek az utcákon. Cinikus kampánycélból. Magyar ezt a rasszista nyelvet legitimálja. Nem is fogják érteni, hogy Lázár fideszes, a Magyar pedig tiszás. A Tisza is ezt terjesztette. Még az erkölcstelen szándék is kontraproduktív lehet, mert Lázár szövege úgy megtetszik egyes helyeken, hogy még többen szavaznak a Fideszre, s megörülnek, hogy végre lehet a cigányokat gyalázni, mert a hangszórón is bemondták. A roma közösséget célponttá teszi. A hangszórók és a szórólapok hatására elszaporodhatnak a romákkal szembeni támadások. Magyar erre majd azt mondja, hogy Lázár János idézte elő. De nem, ezt ő idézi elő. Vagy ez a cél? Esetleg kettős játékot játszik? Magyar Péter liberális támogatói mit szólnak ehhez?”

Összes idézet

„Magyar Péter liberális támogatói mit szólnak ehhez?”

„Ez olyan mindtha Lázár propagandistái lennének”

„Egy újabb párt nézi teljesen hülyének a választókat”

Bonta szerint az új jegybanki vezetés „jobbnak látja sodródni az árral”

„Egyre több csalódott tiszás bukkan fel”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.