Így írnak ők – Február 2., délelőtt
Fodor Gábor, Index: „Vezettem már pártot, tudom, hogy milyen pártelnöknek lenni. Kívül-belül folyamatos viták kereszttüzében áll az ember, ha létezik a belső pártdemokrácia. Rendszeresen előfordulnak sértett emberek, akik támadják a vezetőket, sokszor igaztalanul. Ma a közvélemény kevéssé kér számon alapvető morális szabályokat ilyenkor, de azért most megemlítenék néhányat. Például ha valaki listán kap mandátumot és konfliktusba kerül a pártjával, akkor az a tisztességes, ha ezt visszaadja. Én senkit sem voltam hajlandó beengedni az általam vezetett politikai közösségbe, aki suttyomban, a másik tudta nélkül készített hangfelvételt emberekről bárhol, mert ha ezt egyszer megtette, megteszi majd máskor is. Az sem korrekt viselkedés, ha kígyót-békát kiabálunk a másikra akkor, amikor az utak elválnak. (Mi, Ungár Klárával és Molnár Péterrel, amikor 1993-ban megmaradtunk liberálisnak és ezért kiléptünk a Fideszből, igyekeztünk ehhez tartani magunkat. Elmondtuk az indokainkat és kerültük a személyeskedést.) Csercsa és a többi kiugrott ex-Tisza-aktivista – Vogel Evelin, Farkas Dezső stb. – esete egyrészt azért is érdekes, mert azzal a Magyar Péterrel dolgoztak együtt az ellenzéki tömörülésben, aki másfél éve a Fideszből lépett ki és sajtószereplései kapcsán megkapta a jobboldalról, hogy sértett ember, a baloldal és Brüsszel diktálja a szavait és egyébként is áruló. Most ő mond kísértetiesen hasonló vádakat egykori társaira. Másrészt feltűnő az egybeesés: a távozók szinte mind ugyanazokra panaszkodnak – Magyar személyiségére, a belső demokrácia hiányára, valamint arra, hogy mást kommunikálnak kifelé és mást befelé.”
Összes idézet
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Így írnak ők
Tovább az összes cikkhezÍgy írnak ők – Április 7., délután
Így írnak ők – Április 7., délelőtt
Így írnak ők – Április 6., délután
Így írnak ők – Április 6., délelőtt
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!