Így írnak ők – Április 30., délután

0

Barkóczi Balázs, Facebook: „A Pest megyei közgyűlésben a DK által delegált képviselő a Fidesszel közösen szavazott testületi posztokról, egyúttal elfogadta a közgyűlés alelnöki pozícióját. A párt vezetése a szavazás előtt világosan jelezte, hogy nem tűrünk semmilyen, a Fidesszel kötött alkut. Ha valaki mégis szembefordul közösségünk értékeivel és politikájával, amelyeket a DK évek óta következetesen képvisel, akkor az illető nem maradhat tovább a párt tagja. Ennek megfelelően a képviselő már ki is lépett a pártból. A DK korábban sem, és a jövőben sem tud közösséget vállalni olyanokkal, akik alapvető értékeinknek fordítanak hátat. Ennek mindig következménye volt és lesz.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összes idézet

„A Fidesszel nincs alku!”

„Orbánt nem érdekli a demokrácia”

„A nemzeti jelzőt valóban kisajátították maguknak, valójában devalválták a jelentését”

„És aki a győzelemben is csak gyűlölni tud, az nem győzött”

„Tehát meg fogjuk kapni az EU-s pénzeket, ha eltakarítjuk azt a csúnya Orbánt”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.