A tavaly megalakult Iszlám Állam (IÁ) kezdetben csupán néhány száz fegyveresből állt. Később, a szíriai polgárháborúban erősödött meg, miután átvette a vezető szerepet a mérsékelt ellenzéktől a Bassár el-Aszad elnök ellen 2011 óta zajló, eddig 200 ezer halottat produkáló belháborúban. Az IÁ harcosai 2014 júniusában kikiáltották saját iszlám kalifátusukat az egykori Oszmán Birodalom mintájára; Szíria mellett Irakban is offenzívát indítottak, ahol a hadsereg fejvesztve menekült előlük, hátrahagyva amerikai fegyvereit. Gyors diadalukban az iszlamisták segítségére volt könyörtelenségük híre, amely messze előttük járt: a lefejezett nyugati újságírók, kivégzett iraki katonák és civilek tömegeit, a jazidi kisebbség üldözését, őskeresztény közösségek véres terrorizálását marketingeszközként használták, miközben csapataikat megtévesztett európaiakkal és erőszakkal besorozott gyerekekkel egészítették ki.
Harcosaik egészen a török határig eljutottak, ezalatt megkezdték faji-vallási üldözésen alapuló, iszlamista közigazgatásuk kiépítését a megszállt területeken. Az IÁ-t eddig – amerikai légicsapások fedezékében – egyedül a kurd milicisták tudták feltartóztatni, akik mellesleg nem titkoltan saját függetlenségük kivívásában is reménykednek az olajban gazdag régióban.
Közben az új iraki kormány is próbál magára találni, de egyelőre – hiába a széles körű nemzetközi összefogás és a NATO, hiába az IÁ összeomlását vindikáló jóslatok – nem sikerült dűlőre vinni a harcot, továbbra is folyik az öldöklés a térségben – sőt, az IÁ sikerrel exportálta a konfliktust a világ olyan távoli pontjaira is, mint Algéria, Líbia vagy Németország.
Az erőszak a Közel-Kelet egy másik térségében is szintet lépett: miután három izraeli tizenévest raboltak el és öltek meg palesztin szélsőségesek, a zsidó állam megtorló légicsapásaira pedig a Hamász fokozta a rakétatámadásokat, Izrael júliusban megindította az „Erős szikla” hadműveletet. A harcok rengeteg áldozatot szedtek, nem beszélve a számos egyéni tragédiáról: a megölt izraeli tinédzserekre válaszul zsidó szélsőségesek elraboltak és élve elégettek egy palesztin fiút, a zsidó állam gépei iskolákat és mecsetet is támadtak, a bombák és a rakéták pedig egy izraeli és számos palesztin gyerek halálát okozták. Palesztin oldalról több mint kétezer ember halt meg, javarészt civilek, az izraeliek részéről 66 katona és hat civil lelte halálát a konfliktusban.
A hónapokig tartó harcok – azon kívül, hogy ismét porig rombolták Gázát – nem hoztak eredményt. Izraelnek a meglévő esély ellenére sem sikerült a radikálisabb Hamászt kipöckölnie a palesztin kormányból, sőt, miközben Palesztinát újabb európai ország ismerte el, a Hamász lekerült a terrorlistáról, harcosai pedig újraépítik a lebombázott támadóalagutaikat. A zsidó állam ugyanakkor továbbra is telepeslakások ezreit építi fel a fél világ és az ENSZ tiltakozása ellenére, kiszorítva az évszázadok óta helyben élő palesztinokat, és kíméletlenül leverve az ez ellen tüntetőket.
Az Iszlám Állam ellen vívott harc ugyanakkor Amerikát és a Nyugatot is saját szövetségi rendszere újragondolására kényszerítette, ennek egyik fontos része volt, hogy – a tavalyi teheráni elnökváltást követő enyhülés után – már diplomáciai színtéren is közeledni kezdtek az évtizedekig páriaként kezelt Iránhoz, amely hajlandónak tűnt támogatni a perzsa lakossághoz hasonlóan síita vallású iraki vezetést az IÁ ellen. A legfőbb ellentétet korábban a perzsa állam urándúsítása váltotta ki – bár Teherán tagadta a vádakat, Izrael és a Nyugat attól tartott, hogy nukleáris fegyver gyártásához használhatják a dúsított uránt. Az új helyzet tükrében azonban kénytelenek voltak asztalhoz ülni a közel-keleti nagyhatalommal, amely békülékenysége jeléül már csupán 5 százalékos uránt dúsít, amivel jó úton halad az ellene hozott nyugati gazdasági szankciók megszüntetése felé.
Sokan hajlamosak voltak – az ukránhoz hasonlóan – a közel-keleti konfliktusok jó részében is a CIA kezét látni, ugyanakkor Amerika sokszor azzal védekezett, hogy a titkosszolgálati tevékenység elengedhetetlen a terrorizmus elleni küzdelemben. Ezért is okozott óriási felháborodást, amikor kiderült, hogy miközben Amerika az emberi jogokért hirdet harcot, titkosszolgálata 2001. szeptember 11. óta szakmányban kínvallat terrorizmussal sokszor ártatlanul gyanúsított embereket, mindezt úgy, hogy még azt sem tudták megmondani, jutottak-e bármi használható információhoz a fojtogatásokkal, pofozásokkal és falhoz láncolásokkal. Saját szövetségeseivel szerencsére kesztyűsebb kézzel bánt Washington, őket „csak” tíz éven keresztül lehallgattatta és megfigyeltette.
Míg a korábbi Snowden-ügy és a CIA kínvallatásai miatti botrány az emberi jogok bajnokának szerepétől fosztotta meg az Egyesült Államokat, az év végére összeomlani látszik az Obama megválasztásával felfuttatott antirasszista amerikai reneszánsz is: a missouribeli Fergusonban egy fehér rendőr agyonlőtt egy fekete fiatalt, amelynek hatására azóta sem szűnő tömegtüntetések kezdődtek. Azóta szinte hetente kapunk hírt újabb és újabb megölt feketékről az Egyesült Államokból; a legutóbbi fiatal áldozatot karácsony napján érte a halálos lövés.
