A Mueller-bizottság nem talált bizonyítékot az Oroszországgal történt összejátszásra

A Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság nem talált bizonyítékot arra, hogy Donald Trump amerikai elnök választási kampánytörzse vagy munkatársai „egyeztettek vagy összejátszottak” az oroszokkal – közölte a szövetségi törvényhozáshoz írt levelében William Barr igazságügyi miniszter vasárnap.

Forrás: MTI2019. 03. 25. 6:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nancy Pelosi házelnök és Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője közös közleményében annak a véleményének adott hangot, hogy William Barr tájékoztatója „legalább annyi kérdést vet fel, mint amennyi választ megad”. A két politikus úgy vélte, hogy Barr „nem semleges megfigyelő”. Egyúttal bejelentették: a kongresszus kéri a jelentés egészét és a hozzá tartozó dokumentációt is.

Jerry Nadler, a képviselőház igazságügyi bizottságának demokrata párti elnöke úgy vélte, a jelentésben „ellentmondások” vannak, és bejelentette, hogy „a közeljövőben” kongresszusi meghallgatásra beidézik William Barr minisztert.

„Ez jó nap a jogrend számára. Nagyszerű nap Trump elnök és munkatársai számára. Nincs összejátszás és nincs akadályozása az igazságszolgáltatásnak. Ez a jelentés eloszlatta a Trump elnök feje fölötti felhőket. Rossz nap azoknak, akik azt remélték, hogy a Mueller-vizsgálat megbuktatja Trump elnököt” – fogalmazott közleményében Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.