Kovács Zoltán elmondta, a magyarokról kialakított képhez a magyar választók is hozzájárultak, amikor egymás után háromszor kétharmados többséggel polgári, jobbközép kormányt választottak, amely „egyértelműen és határozottan képviseli azokat az elveket, amelyeket a magyar választópolgárok rábíztak”.
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár véleménye szerint, ugyanez az akarat fog érvényesülni a küszöbönálló Európai Parlamenti (EP) választásokon is.
A római magyar nagykövetség rendezésben tartott „Magyarország: elmondom, mit gondolok, Az olaszok véleménye Magyarországról” című találkozón bemutatták az olasz Piepoli közvélemény-kutató intézetnek az alkalomra készített felmérését, mely szerint az olaszok nagy része a magyarok határozottságát értékeli a leginkább.
Kovács Zoltán hozzátette, ennek a nem csak Olaszországban tapasztalható benyomásnak a kialakulásához a magyar kormánynak a migrációval szembeni fellépése is hozzájárult. „Ha végignézünk Európán, látjuk, hogy a magyar kormány migrációs politikája a legkövetkezetesebb” – jelentette ki.
Megjegyezte, az olaszok számára is teljesen nyilvánvaló hogy az EP-választások meghatározó kérdése a migráció és a migrációhoz való viszony lesz. „Ez nem kizárólag az illegális migrációval szembeni védelmet és a határok védelmét jelenti, sokkal többről van szó: ha erre választ tudunk adni, ezen keresztül megoldást adunk Európának az utóbbi húsz évben válasz nélkül maradt többi kihívására is” – fejtette ki Kovács Zoltán.
Hangsúlyozta a magyar kormány a nemzetállamok hatékony együttműködésében hisz, nem pedig az európai egyesült államokban, amely semmibe veszi a nemzetállamok választópolgárai akaratát.
A kerekasztal beszélgetésen számos kérdés vonatkozott Magyarország gazdasági eredményeire. Kovács Zoltán elmondta, a magyar kormány ezen a téren is pragmatikus politikát követett családtámogatással, nemzeti stratégiával, az államadósság visszaszorításával. „Sose gondoltuk vagy mondtuk, hogy kész receptünk van, de megosztjuk tapasztalatainkat, amelyekből mindenki európai szinten tanulhat” – mondta.