A „futballháború” 50 éve kezdődött

Ötven éve, 1969. július 14-én kezdődött a „futballháború”, egy öt napig tartó, mintegy hatezer halálos áldozatot követelő és gazdasági összeomlást okozó katonai konfliktus Salvador és Honduras között. A tényleges összecsapásokra a felek közötti labdarúgó-világbajnoki selejtező mérkőzések adtak ürügyet.

Elkezdődött a világtörténelem első futballháborúja, amely kereken száz órán át tartott. A sokkal jobban felszerelt és elővigyázatosan hetek óta a határ mentén állomásoztatott salvadori csapatok átlépték a határt, a hondurasiak ellenálltak, majd lebombázták az ellenség utánpótlási vonalait és üzemanyag-tartalékait.

A harcokban mindkét fél túlnyomórészt második világháborús haditechnikát használt. A háború azonban csak öt napja tartott, amikor a salvadori hadseregnek elfogyott a lőszere, az üzemanyaga és a készletei. Az ország katonai erejét jól mutatta, hogy elfoglalták az ellenséges országot, de ott már nem tudták megdönteni a kormányzatot.

Az Amerikai Államok Szervezete már a harcok kirobbanásának másnapján összeült, tűzszünetet követelve. A fegyvernyugvás végül július 20-án lépett életbe. Az utolsó salvadori katona augusztus 2-án vonult ki Hondurasból, az elnök ugyanis garantálta, hogy nem esik bántódásuk az országban maradt salvadoriaknak.

A hivatalos békekötésre egészen 1980. október 30-ig kellett várni, ekkor írták alá azt a megállapodást, amely rendezte a Fonseca-öböl és öt egyéb vitatott terület hovatartozását. A Nemzetközi Bíróság 1992-ben 374,5 négyzetkilométernyi területet ítélt Hondurasnak, de a végleges határvonal megvonására 2006-ig kellett várni.

Ryszard Kapuscinski helyszíni tudósításokon alapuló Futballháború című kötete 1988-ban jelent meg magyarul.

A lengyel újságíró így összegezte az eseményt:

„A futballháború mindössze száz óráig tartott. Az áldozatok száma hatezer halott, tizenvalahány ezer sebesült. Körülbelül ötvenezren veszítették el az otthonukat és a földjüket. Sok falut leromboltak. A háború nem oldott meg semmit. A határ ugyanaz maradt, csak úgy gondolomra húzták meg a bozóton át, olyan hegyvidéken, amelyre mindkét fél igényt tart. Mindkét kormány rendkívül elégedett a háborúval, mivel Honduras és Salvador néhány napig a világsajtó legelső oldalán szerepelt. A kis országok a harmadik, a negyedik s a további világból csak akkor számíthatnak élénkebb érdeklődésre, ha vérontásra szánják [el] magukat.”