A „futballháború” 50 éve kezdődött

Ötven éve, 1969. július 14-én kezdődött a „futballháború”, egy öt napig tartó, mintegy hatezer halálos áldozatot követelő és gazdasági összeomlást okozó katonai konfliktus Salvador és Honduras között. A tényleges összecsapásokra a felek közötti labdarúgó-világbajnoki selejtező mérkőzések adtak ürügyet.

A futballháborúnak (spanyolul: La guerra del fútbol, vagy más megnevezéssel százórás háborúnak) nevezett ellentét a két ország között nem a labdarúgásból eredt, de a sportág érzelmi erejét jelzi, hogy a mérkőzések még inkább felkorbácsolták az indulatokat, tényleges összecsapásokhoz vezettek. Kétségtelen, hogy a három focimeccs mindenképpen hozzájárult a háború kitöréséhez.

Az első meccset, amely a házigazdák 1:0-ás győzelmével ért véget, 1969. június 8-án rendezték Hondurasban. Ez talán nem véletlen, a helyi rádió ugyanis a mérkőzés előtt közölte, hogy melyik szállodában laknak a salvadoriak, a hazai szurkolók pedig gondoskodtak arról, hogy ne legyen nyugodt éjszakája az ellenfél játékosainak.

A meccset követően egy tizenhét éves salvadori lány csalódottságában szíven lőtte magát. Tettével nemzeti hőssé vált. Három nappal későbbi temetését a televízió egyenes adásban közvetítette; koporsóját az ország kormánya és a hadsereg vezérkara kísérte utolsó útjára.

A június 15-i visszavágót a salvadoriak nyerték 3:0-ra. Nem voltak barátságosak a körülmények a vendégcsapat számára, a stadiont katonák zárták körül, nemzeti lobogójukat elégették, és helyette egy sáros rongyot húztak fel a zászlórúdra.

Az utcán néhány hondurasi sportturistát meglincseltek, kétszáz idegen rendszámú gépkocsit felgyújtottak. A hondurasi csapatot csak megerősített védelem mellett tudták kimenekíteni az országból. Alig néhány órával a mérkőzés után lezárták a közös határt, és mindkét ország hadseregét riadókészültségbe helyezték.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) akkori szabályai szerint a továbbjutás kérdése egy harmadik, semleges pályán lejátszott mérkőzés eredményével dőlt el. Ennek a találkozónak június 26-án Mexikóváros adott otthont. 3:2-re Salvador győzött, így ők jutottak ki a világbajnokságra.

A meccsek keltette feszültség később sem csillapodott: mindkét országban folyamatosak voltak az utcai zavargások, a durva politikai kijelentések. Amikor ismeretlen elkövetők meggyilkolták az egyik Hondurasba akkreditált salvadori diplomatát, 1969. július 4-én megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok, és a 260 kilométeres közös határon megszokottá vált a szórványos tűzharc. Aztán július 14-én egy salvadori katonai gép megjelent Tegucigalpa, a hondurasi főváros fölött, és ledobott egy robbanószerkezetet, amit a hondurasiak szőnyegbombázásnak állítottak be.

Elkezdődött a világtörténelem első futballháborúja, amely kereken száz órán át tartott. A sokkal jobban felszerelt és elővigyázatosan hetek óta a határ mentén állomásoztatott salvadori csapatok átlépték a határt, a hondurasiak ellenálltak, majd lebombázták az ellenség utánpótlási vonalait és üzemanyag-tartalékait.

A harcokban mindkét fél túlnyomórészt második világháborús haditechnikát használt. A háború azonban csak öt napja tartott, amikor a salvadori hadseregnek elfogyott a lőszere, az üzemanyaga és a készletei. Az ország katonai erejét jól mutatta, hogy elfoglalták az ellenséges országot, de ott már nem tudták megdönteni a kormányzatot.

Az Amerikai Államok Szervezete már a harcok kirobbanásának másnapján összeült, tűzszünetet követelve. A fegyvernyugvás végül július 20-án lépett életbe. Az utolsó salvadori katona augusztus 2-án vonult ki Hondurasból, az elnök ugyanis garantálta, hogy nem esik bántódásuk az országban maradt salvadoriaknak.

A hivatalos békekötésre egészen 1980. október 30-ig kellett várni, ekkor írták alá azt a megállapodást, amely rendezte a Fonseca-öböl és öt egyéb vitatott terület hovatartozását. A Nemzetközi Bíróság 1992-ben 374,5 négyzetkilométernyi területet ítélt Hondurasnak, de a végleges határvonal megvonására 2006-ig kellett várni.

Ryszard Kapuscinski helyszíni tudósításokon alapuló Futballháború című kötete 1988-ban jelent meg magyarul.

A lengyel újságíró így összegezte az eseményt:

„A futballháború mindössze száz óráig tartott. Az áldozatok száma hatezer halott, tizenvalahány ezer sebesült. Körülbelül ötvenezren veszítették el az otthonukat és a földjüket. Sok falut leromboltak. A háború nem oldott meg semmit. A határ ugyanaz maradt, csak úgy gondolomra húzták meg a bozóton át, olyan hegyvidéken, amelyre mindkét fél igényt tart. Mindkét kormány rendkívül elégedett a háborúval, mivel Honduras és Salvador néhány napig a világsajtó legelső oldalán szerepelt. A kis országok a harmadik, a negyedik s a további világból csak akkor számíthatnak élénkebb érdeklődésre, ha vérontásra szánják [el] magukat.”