Bizonytalannak nevezte a brit kormányfő, hogy lesz-e megállapodás az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnéséről.
Boris Johnson vasárnap a G7 országcsoport csúcstalálkozóján a délnyugat-franciaországi Biarritz-ban a BBC hírtelevíziójának nyilatkozva azt mondta, „minden az európai uniós barátainkon és partnereinken múlik”. Mindazonáltal hozzátette, derűlátó, úgy véli az Európai Unióban is megértették az elmúlt napokban, hogy van lehetőség a megállapodásra. Újfent nyomatékosította viszont a rendezetlen brexitre való felkészülés jelentőségét is.
A július vége óta hivatalban lévő új kormányfő korábban azt hangoztatta, „egy a millióhoz” az esélye annak, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnik meg. A brexit jelenleg érvényes határnapja október 31., amelyhez a Boris Johnson vezette konzervatív kormány mereven ragaszkodik, és szilárd álláspontja, hogy „ha törik, ha szakad” az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból október utolsó napján.
A megállapodás nélküli kiválással kapcsolatos esetleges fennakadásokkal, ezen belül is a gyógyszerellátás biztonságával kapcsolatos kérdésre válaszolva Boris Johnson kijelentette, garantálja, hogy az emberek a rendezetlen Brexit esetén is hozzájutnak gyógyszereikhez. Hozzátette azonban: nem állítja, hogy nem lesznek előre nem látott nehézségek.
Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével való találkozója előtt kitért arra is, hogy megállapodás nélküli brexit esetén kormánya az EU-val szemben még fennálló, 39 milliárd fontra (13 870 milliárd forintra) becsült brit pénzügyi kötelezettségnek csak elenyésző részét teljesítené.
A Boris Johnson vezette kormány elveti az előző miniszterelnök, Theresa May által az EU-val elért kilépési megállapodást, elsősorban az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó tartalékmegoldás (backstop) miatt.
A tartalékmegoldás szerint az Egyesült Királyság vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, Észak-Írországban pedig az unió egységes belső piacának egyes előírásai is érvényben maradnának, ha a felek nem jutnak olyan kereskedelmi megállapodásra, amely önmagában feleslegessé tenné tartalékmegoldás életbe lépését.