Elemzők szerint minél előbb lesznek az előrehozott választások, annál nagyobb lehet a Matteo Salvini vezette Liga győzelme. A Liga jelenleg 36 százalék fölött mért erejét tovább növelheti egy létrejövő, de gyorsan kudarcot valló M5S-PD kormány is.
Az olasz sajtó feltételezései szerint Matteo Salvini, amikor augusztus 8-án bejelentette, hogy nem tudja folytatni a kormányzást az M5S-szel, valóban azt hitte, hogy ez azonnali választásokat jelent. Sajtóértesülések szerint erről Salvini Zingarettivel is egyeztetett, aki szintén a választásokat szorgalmazta. A terveket a PD volt főtitkára és volt miniszterelnöke, Matteo Renzi borította fel, aki – Zingarettit is megkerülve – háttéregyeztetést indított el az M5S-szel.
Matteo Salvini közösségi oldalán azt írta, az M5S és a PD talán már hetek óta megállapodott egymással, de „a választásoktól nem tudnak örökre elmenekülni”. Salvini megjegyezte, hogy az esetleges M5S-PD kormánnyal a májusi európai parlamenti (EP-) választások „vesztesei kerülnek hatalomra”. A Salvini jobbkezének tartott Giancarlo Giorgetti nyilatkozatai viszont arra utalnak, hogy a Liga vezetője politikai hibát vétett azzal, hogy nem közvetlenül az EP-választások után lépett ki az M5S-szel közös kormányból.
A balközép La Repubblica szerint Matteo Salvini politikai „harakirit” követett el. Az M5S-hez közeli Il Fatto Quotidiano szerint a jogászprofesszor Giuseppe Conte utolsó kormányfői beszédében jogból és politikai etikettből leckét adott Matteo Salvininek. Az újság szerint azonban Salvini kioktatása nem elegendő az M5S és a PD közös kormányának megalakításához.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!