Trumpot hibáztatják riválisai

Főként demokrata politikusok vádolták azzal az amerikai elnököt, hogy az általa terjesztett fajgyűlölet a felelős az El Pasóban történt támadásért.

Magyar Nemzet
2019. 08. 06. 16:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Donald Trump amerikai elnök azonnal a támadások kereszttüzébe került, főként demokrata politikusok vádolták azzal, hogy az általa terjesztett fajgyűlölet a felelős a támadásért. – Az elnök úgy határozott, hogy megosztja az embereket politikai haszonszerzés érdekében, és most ennek a következményeit látjuk – fogalmazott Julian Castro demokrata elnökjelölt-aspiráns.

A választáson szintén induló Cory Booker is hangsúlyozta, Trumpot „különös felelősség” terheli a gyűlölet azon légköréért, amelyben ezeket a tömeggyilkosságokat elkövetik. Egy másik demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, Pete Buttigieg a Fox televízióban azt állította: a fehér nacionalizmust „kormányzatunk legfelsőbb szintjein megbocsátással kezelik”. A demokraták felrótták az elnöknek, hogy nem szigorította kellően a fegyvertartás szabályozását.

Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke azonban védelmébe vette az elnököt. Kiemelte, „nem korrekt” a lőfegyveres emberölések felelősségét az elnökre hárítani. – Az elkövetők beteg, nagyon beteg emberek, s ezzel az elnök és a média is tisztában van – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.