– Angela Merkel a hongkongi helyzet békés megoldását sürgette Pekingben – hangsúlyozta a nemzetközi sajtó a német kancellár csütörtökön kezdődött kínai útjával kapcsolatban. Bár a nyilvános kommunikáció szintjén a német fél valóban a Hongkongban kibontakozó konfliktust igyekezett a középpontba állítani, a magas szintű találkozón ezúttal is az anyagiaké volt a főszerep. Merkelt népes és magas szintű üzleti delegáció kísérte Pekingbe, közöttük a Siemens, az
Allianz és a BMW vezérigazgatója is a kancellárral tartott. Az út legnagyobb nyertese azonban az Airbus volt. A vezető európai repülőgépgyártó vállalat újabb szerződéssel térhet haza, folytatva diadalmenetét a kínai piacon. A német és a francia kormány támogatásának köszönhetően az Airbus idén már több, dollármilliárdos megbízással gazdagodott Kínában, a tegnap nyélbe ütött üzlet részletei egyelőre nem ismertek.

Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Bár továbbra is dübörögnek a német–kínai gazdasági kapcsolatok, a legújabb statisztikák szerint az aranykor hamarosan véget ér. Németország legfontosabb kereskedelmi partnere továbbra is Kína, a gazdaságukban tapasztalható stagnálás, valamint az Egyesült Államok által indított, többfrontos vámháború azonban bizonytalanságot szült. A bizalmatlanság miatt a kelet-ázsiai országból érkező befektetések mértéke 2016 után a harmadára esett vissza. A kritikus területeken megjelenő kínai tőke ugyanis a technológiai versenyelőny elvesztésével fenyegette a német cégeket, Berlin ezért a beruházások szigorúbb ellenőrzéséről döntött.
Peking azonban továbbra is szeretne nagyobb szeletet a német piacból, és szüksége van az európai technológiára is. Merkel látogatása alatt pedig voltak arra utaló jelek, hogy a gyümölcsöző üzleti kapcsolatok érdekében a német kormány engedni fog. – Valamennyi kínai vállalatot arra biztatok, hogy fektessen be Németországban – mondta a német kancellár a kínai miniszterelnökkel, Li Ko-csianggal (Li Keqiang) közösen tartott sajtótájékoztatón.
Egyre többen figyelmeztetik ugyanakkor Merkelt és kormányát, hogy Európa legerősebb gazdaságaként Kínában nemcsak anyagi érdekeit, hanem a nyugati értékeket is képviselnie kellene. Ezt kérték transzparenseiken a hongkongi tüntetők, de látogatása előtt a Pekinggel szemben kritikus berlini Mercator Intézet is arra utalt cikkében, hogy a kormány túl engedékeny, ha üzletről van szó.