A Hongkongban négy hónapja tartó konfliktus tovább fokozódott, miután a rendőrség tegnap éles lőszerrel mellkason lőtt egy tüntetőt. Az eset a nappali órákban történt, újabb lökést adva az előzetes várakozásoknak megfelelően szélsőségesen erőszakos demonstrációnak.
A felvonulásra hetek óta készültek a szervezők. Tegnap volt a Kínai Népköztársaság megalapításának 70. évfordulója, amely szimbolikus jelentőségű esemény mindkét szemben álló félnek. Reggel a helyi politikai elit ünnepélyesen felvonta a Kínai Népköztársaság zászlaját; az eseményt – jelentős biztosítás mellett – sikerült zavargások nélkül lebonyolítani.

A harcok azonban így is megkezdődtek, miután a tüntetők több városrészben az utcára vonultak. A rendőrség valamennyi helyszínen könnygázt vetett be, illetve több esetben a levegőbe adtak le lövéseket, hogy elrettentsék a nagy túlerővel támadó radikálisokat. A súlyos mellkasi sérülést okozó lövés a város északi részén, Csüen Van (Tsuen Wan) negyedben dördült el, az áldozaton, egy 18 éves férfin a kórházban életmentő műtétet hajtottak végre. A tegnapi eseményekben legalább 32 ember sérült meg, hárman súlyosan.
Az egyre erőszakosabb eseményeket látva a hongkongi képviselőház egyik Peking-párti tagja a szükségállapot bevezetését sürgette. Az államalapítás ünnepén a kínai fővárosban tartózkodó Junius Ho hangsúlyozta: ez a Kínai Népköztársaság napja, minden kínai embernek együtt kellene ünnepelnie az elmúlt időszak eredményeit. – Szomorúan láttam a Hongkongban zajló eseményeket, hogy a lázadóktól a rendőröknek lőfegyverrel kellett megvédeniük magukat – írta közleményében Ho.

A szükségállapot bevezetése fordulópont lenne a tizenhetedik hete zajló hongkongi tüntetésekben. Ezzel ugyanis elhárulna a jogi akadály azelől, hogy a kínai hadsereg vegye át az irányítást az utcai zavargások felett.
Korábban már a nyugati sajtó többször latolgatta a szárazföldi Kína közvetlen beavatkozásának esélyét a szigeten, Pekingnek azonban nem érdeke a helyzet drasztikus rendezése. Erődemonstrációra viszont már korábban is sor került, még júniusban a Hongkonghoz közeli Sencsen mellett tartottak gyakorlatot kínai kommandósok, augusztusban pedig a város határánál láttak kínai harckocsikat.