Netanjahu puccskísérletnek nevezte az ellene való vádemelést, nem mond le

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök puccskísérletnek nevezte csütörtök este az ellene előzőleg bejelentett vádemelést, és korábbi kijelentéseit megerősítve közölte, hogy nem mond le.

Forrás: MTI2019. 11. 21. 20:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kék-fehér párt Twitter-fiókjában Benjámin Netanjahu egyik korábbi nyilatkozatát tették közzé, amelyben azt mondta, hogy vádakkal szembenézve nem lehet vezetni Izraelt, mert az ekkor hozott döntésekről nem lehet tudni, hogy személyes érdekből, vagy az ország javára születtek-e. Ezt Netanjahu akkor mondta, amikor 2008-ban az előző miniszterelnök, Ehud Olmert ellen korrupciós vádakkal nyomozás indult. Olmert azonban már az ellene indított nyomozás korai szakaszában lemondott a miniszterelnöki hivatalról.

„El kell fogadnunk, hogy véget ért Netanjahu korszaka, és változást kell végrehajtanunk” – mondta a 12-es kereskedelmi tévének a Likud párt egyik név nélkül nyilatkozó vezetője.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.