Diego Molano, a kormányhivatal igazgatója azt mondta, a kormány kész azonnal tárgyalásokba bocsátkozni a nemzeti sztrájkbizottság által megfogalmazott 13 követelésről, de cserébe azt kéri, hogy mondják le a szerdára meghirdetett újabb tiltakozásukat.
„Azt kértük tőlük, tekintettel a kolumbiaiak érdekeire és arra, hogy az ország békében kezdhesse meg a karácsony időszakát, hogy függesszék fel a december 4-i sztrájkjukat” – mondta Molano.
A több mint egy tucatnyi szakmai és diákszervezetet, illetve más aktivista csoportokat tömörítő nemzeti sztrájkbizottság válaszában azt közölte, túl késő van már ahhoz, hogy lemondják szerdai megmozdulásukat, de reményüket fejezték ki, hogy a kormány tárgyalási ajánlata azért nem veszti érvényét.
Julio Roberto Gómez, a dél-amerikai ország egyik legnagyobb szakszervezetének, az Általános Munkás Szövetségnek (CGT) a vezetője, s a nemzeti sztrájkbizottság egyik tagja azt állította, hogy a kormány túl sokáig halogatta az összehívásukat.
Duque elnök korábban ragaszkodott hozzá, hogy a sztrájkbizottság csatlakozzon ahhoz a nemzeti konzultációhoz, amelyet a társadalom szélesebb körével kezdtek, hogy rövid- és hosszútávú megoldásokat dolgozzanak ki olyan kérdésekre, mint a korrupció és a társadalmi egyenlőtlenségek.
„Minden kolumbiainak elnöke vagyok” – érvelt az elnök hétfőn egy tévéinterjúban. „Azoké is, akik most az utcákra vonulnak, és azoké is, akik nem.”
A tüntetéseket szervező szakmai és diákszervezetek azonban elutasították a részvételt a nemzeti konzultációban, olyan, szövetségesek közötti társalgásnak minősítve azt, amely csak elvenné a tüntetők által megfogalmazott aggodalmak élét. Ehelyett azt követelték, hogy az elnök kezdeményezzen külön tárgyalásokat velük.
Kolumbiában november második felében kezdődtek országos tüntetések több mint 200 ezer ember részvételével a kormány gazdasági reformtervei és a korrupció ellen, valamint az oktatásra fordítandó források hiánya és a fegyveres csoportok közösségi vezetők ellen elkövetett gyilkosságai miatt. A megmozdulások kezdetben zavargásokba torkolltak és legalább három ember halálát okozták, később azonban döntően békéssé változtak.