A Recep Tayyip Erdoğan török államfőnek címzett levelet szombaton juttatta el az MTI-hez a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Küszöbön a világháború, így készül Oroszország
Oroszország 155 milliárd rubelt fordít óvóhelyek felújítására.
A Recep Tayyip Erdoğan török államfőnek címzett levelet szombaton juttatta el az MTI-hez a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Nagy szomorúsággal hallottam, hogy Törökországot tegnap este tragikus földrengés sújtotta, melynek során országuk számos polgára életét vesztette, ezernél is többen pedig súlyosan megsérültek – írta az államfő.
Áder János közölte: a magyarok szívből együtt éreznek az áldozatok hozzátartozóinak fájdalmában, a sérülteknek pedig mielőbbi teljes gyógyulást kívánnak.
Hangsúlyozta, hogy a baráti török nép mind a mentésben, mind pedig a komoly károkat szenvedett települések újjáépítésében számíthat a magyar fél segítségére és közreműködésére.
Oroszország 155 milliárd rubelt fordít óvóhelyek felújítására.
Tanácsadóként segíti tovább az elnök munkáját.
A helyiek abban bíznak, hogy Castel Gandolfo újra a pápák városa lesz.
A parádén részt vevő férfit több rendbeli váddal illetik.
Összeesett egy férfi a lépcsőházban, csodával határos módon tért vissza az életbe
Zaharova szerint a neonácizmus szelleme „hétszeres erővel” tér vissza, amikor ledöntik a hősi emlékműveket
Lerántotta a leplet a szakértő: ezzel a minden háztartásban megtalálható tárggyal leleplezhető a megcsalás
Magyarul is megszólalt a CPAC Hungary záróbeszédében Geert Wilders + videó
Így szabadulhatsz meg a levéltetvektől vegyszer nélkül
Ez a britek gyenge pontja: tálcán kínálják fel magukat az oroszoknak
Az olimpiai bajnok, aki meggyűlölte a kommentelőket
Czifra Bettina Lili ezüstérmes a torna Európa-bajnokságon
Ismeretlen ősi szellemvonalat találtak egy több mint hétezer éves csontvázban
Holttestet találtak a Duna paksi szakaszán
„Nagy tudású” Magyar Péter ismét kínosan nagyot bakizott + videó
Bemutathatja Ruszin-Szendi Romulusz ukrajnázós hangfelvételét a Honvédelmi Minisztérium
Oroszország 155 milliárd rubelt fordít óvóhelyek felújítására.
Tanácsadóként segíti tovább az elnök munkáját.
A helyiek abban bíznak, hogy Castel Gandolfo újra a pápák városa lesz.
A parádén részt vevő férfit több rendbeli váddal illetik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.