Vasárnap is tüntetések volt Teheránban a szerdán lelőtt ukrán utasszállító repülőgép miatt.

Donald Trump beperelte a Wall Street Journalt
Az Egyesült Államok elnöke legkevesebb 10 milliárd dollár kártérítést követel jó hírnevének megsértéséért.
Vasárnap is tüntetések volt Teheránban a szerdán lelőtt ukrán utasszállító repülőgép miatt.
Mintegy három ezer tüntető gyűlt össze az iráni főváros nyugati részén, pár százan pedig két egyetem előtt követelték, hogy mondjon le minden tisztségviselő, akinek része volt a tragédiában. A demonstrálók mindemellett meggyászolták a 176 halálos áldozatot.
Irán kormánya vasárnap bejelentette: munkacsoportot alakít, hogy kiderítse a repülő lelövésének minden részletét. A jelentést Haszan Róháni elnök kapja meg, utána pedig – így a kormány közleménye – történhetnek lemondások, felelősségre vonások.
A repülő lelövését Irán napokig tagadta műszaki hibát valószínűsítve, és csak szombaton közölte, hogy légvédelme okozta a tragédiát – Teherán állítása szerint – tévedésből.
Az Egyesült Államok elnöke legkevesebb 10 milliárd dollár kártérítést követel jó hírnevének megsértéséért.
A kézbesítő már a háznál volt, amikor lecsapott a villám.
Vadászgépeket is bevetettek.
Egy szakértő szerint nincsenek olyan anyagi, technikai vagy politikai stratégiák, amelyek megváltoztathatnák az ukránok harctéri helyzetét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.