Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes olvasta fel. A magyar kormányfő emlékeztetett, hogy Kovács Gergelyt többnyire Márton Áron püspök boldoggá avatási eljárásának posztulátoraként ismerik, római tevékenysége révén pedig egyedülálló betekintést nyert a közép-európai népek kultúrájába és életébe.

Fotó: MTI/Kiss Gábor
– Hálásak vagyunk a gondviselésnek, hogy széles körű tudásával és tapasztalataival mostantól már Erdély hitvalló püspökének egykori őrhelyén és az általa kijelölt utat szem előtt tartva szolgálhatja az erdélyi katolikusok sokszínű közösségét – fogalmazott levelében a miniszterelnök.
Klaus Johannis román államfő az üzenetében meggyőződését fejezte ki, hogy Kovács Gergely érsek az önazonosság megőrzése, ugyanakkor a jó együttélés szellemében végzi majd főpásztori munkáját, és biztosította a román állam támogatásáról.
Az elődje, a nyugalomba vonult Jakubinyi György és Miguel Maury Beundía érsek, bukaresti nuncius társaságában a székesegyház elé vonuló új érsek köszöntötte és megáldotta az összesereglett híveket. Beszédében a saját kultúra és identitás megőrzésére, ugyanakkor a másság tiszteletben tartására biztatott.
– Meg kell tanulnunk, hogy egymásért munkát vállaljunk, és tudjunk együtt dolgozni az élet minden területén – idézte nagy elődje, Márton Áron püspök beköszöntő beszédéből.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!