A belügyminiszter elmondta, hogy valamennyi újonnan érkező menedékkérőnél automatikusan elvégzik a koronavírus jelenlétét vizsgáló tesztet.
Bevezetik azt is, hogy hogy a Kínából érkező repülőgépek mellett az a Dél-Koreából, Japánból, Iránból és Olaszországból érkező járatok utasainak is kötelező kitölteniük egy úgynevezett kiszállókártyát, amelyen a többi között meg kell adniuk, hogy hol lesznek elérhetőek a következő két héten. Tervezik, hogy ezt a megoldást a Németországba érkező nemzetközi buszok és vonatok utasaira is kiterjesztik.
A következő napokban megvizsgálják, az eddigiek mellett milyen új óvintézkedéseket kell bevezetni a nagy nemzetközi rendezvényeken. Ilyen például a berlini Nemzetközi Turisztikai Börze (ITB), a világ legnagyobb idegenforgalmi szakmai vására, amely március 4-én kezdődik. Arról már határoztak, hogy nem léphet be a rendezvényre senki, aki a megelőző két héten megfordult a járvány gócpontjaiként számon tartott területek bármelyikén.
Jens Spahn a többi között hangsúlyozta, hogy több ezer férőhely áll rendelkezésre a kórházak intenzív osztályain az esetleges fertőzöttek elhelyezésére, és bármikor tudják bővíteni a kapacitást.
Ugyancsak csütörtökön Berlinben a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler elmondta, hogy az eddigi adatok alapján az új koronavírus veszélyesebb az influenzánál. A halálozási ráta 1-2 százalékos, ami a tízszerese az influenzát jellemző 0,1-0,2 százaléknál, és a fertőzöttek mintegy 15 százalékánál súlyos tüdőbetegség keletkezik, ami szintén kimagasló arány.
Kiemelte: a legfontosabb a járvány feltartóztatása, hogy a szakemberek időt nyerjenek a hatékony gyógymódok és a vírus elleni oltás kifejlesztéséhez. Mint mondta, nem valószínű, hogy még az idén sikerül kifejleszteni az új koronavírus elleni oltást.
A kórokozó decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte meghaladja a 80 ezret, a halálos áldozatok száma megközelíti a 2800-at. A járvány több mint 30 országot ért el, leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!