Giuseppe Sala milánói polgármester bejelentése szerint, az egymilliós várost eddig sikerült „megvédeni” a járványtól.
Hirtelen megemelkedett az igazolt fertőzöttek száma a Lombardiával szomszédos, több mint négy millió lakosú Piemonte tartományban, ahol az utóbbi egy napban majdnem háromszázzal 1800 fölé nőtt a létszámuk. A tartomány orvoskamarájának bejelentése szerint a helyi egészségügy „nem bírja tovább” a betegellátást.
A fertőzés útvonalát követő járványszakértők szerint az Olaszország és Spanyolország közötti találkozási pontot a milánói Meazza-stadionban február 19-én játszott Atalanta-Valencia BL-mérkőzés jelentette. A spanyol szurkolók innen vihették magukkal a vírust.
Az olasz belügyi tárca adatai szerint pénteken több mint 220 ezer utcai és közúti ellenőrzésen majdnem 10 ezer személy ellen tettek feljelentést, mivel indok nélkül hagyta el lakhelyét. Több mint 90 ezer kereskedelmi egységet ellenőriztek, 104 esetben szabtak ki bírságot, kilencet bezártak. A március 11-én bevezetett óvintézkedések óta több mint 1,6 millió ellenőrzést végeztek, és 70 ezer szabálysértést számoltak.
A mozgáskorlátozást szombattól tovább szigorították a szabadidős tevékenység betiltásával.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!