A legutóbbi – vasárnap esti – adatok szerint a megapoliszban 776-an haltak meg a kór miatt. Bill de Blasio polgármester közölte, hogy 400 további lélegeztetőventilátort kért a szövetségi kormányzattól a város kórházainak, és figyelmeztetett, hogy utánpótlás nélkül a város egy hét alatt kifogyhat kesztyűkből, maszkokból és más kórházi eszközökből.
A Nagy Alma most tényleg nem alszik: állandó a szirénázás New Yorkban
Állandóvá vált a szirénázás a városban, amely „soha nem alszik”: a New York-i mentők másfélszer több hívást kapnak, mint a koronavírus-járvány előtt, immár naponta hatezret.
Az amerikai haditengerészet egyik kórházhajóját hétfőre várják New Yorkba. A hajón 1000 ágy van, 12 műtő és teljes egészségügyi személyzet. A kórházhajó nem koronavírusos fertőzötteket lát majd el, hanem egyéb betegségekben szenvedőket, hogy tehermentesítse valamelyest a New York-i kórházakat, helyeket szabadítson fel a ragály betegi számára.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTaskentben tárgyal Szijjártó Péter
A külügyminiszter a 9. Magyar-Üzbég Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság ülésén vesz részt.
Antonio Tajani nem zárta ki az Európai Néppárt és az Európai Konzervatívok és Reformerek közötti szövetséget
Az olasz miniszterelnök-helyettes elutasította Olaszország részvételét bármilyen beavatkozásban az ukrajnai harctéren.
„Ma Franciaországban a bevándorlás és az iszlamizáció fenyegeti leginkább a nők szabadságát”
Tavaly a párizsi nemi erőszakok több mint háromnegyedét bevándorlók követték el. Marion Maréchal szerint a számok is azt bizonyítják, hogy 2024-ben a nők szabadságát a tömeges bevándorlás és az iszlamizáció fenyegeti a leginkább.
A migránsok bejöttek, a nők eltűntek
A szocialista kormány állampolgárságot ad a migránsoknak, akik ezt a választásokon meg is hálálják.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál
Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába
Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője
Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni
Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt
Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja
Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny
Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha
Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Két kiállítás és KO, a Honvéd nagy pofont kapott a Vasastól
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk