Angelo Borrelli a polgári védelmi hatóság vezetője hozzátette, hogy miközben más országokban kizárólag azokat számolják, akik kimondottan a fertőzés miatt, például súlyos tüdőgyulladásban halnak meg, Olaszországban azokat is az új koronavírus halottjainak tekintik, akik más patológiák miatt is válságos állapotban voltak, és a fertőzés miatt súlyosbodó állapotuk vezetett a halálhoz.
Ami az idős népességet illeti, az olasz elhunytak életkor átlaga 80 év körül mozog, és több mint 48 százalékukat legalább három más betegség miatt is kezelték. Az olasz csizma lakosságának több mint egyharmada 65 év feletti. A nők várható élettartama megközelíti a 87, a férfiaké a 85 évet.
A vizsgálat kiemeli, hogy a lélegzési elégtelenséget okozó betegség Észak-Olaszország iparvidékén robbant ki, amely az egyik legszennyezettebb levegőjű európai térségként ismert. Azt pedig, hogy Olaszországban majdnem hetven százalékban férfiak halnak meg, a dohányzás is magyarázhatja.
Végül sokat számítanak a társadalmi szokások: Olaszországban a családok több mint húsz százaléka a nagyszülőkkel él, akik nagyon szoros kapcsolatban állnak gyerekeikkel és az unokákról is gondoskodnak, ez az arány Franciaországban 5 százaléknál alacsonyabb. A gyakran tünetmentes fiatalok és unokák betegíthették meg az olasz nagyszülőket.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!