- A semminél jobb, azonban nem elégséges – fogalmazott.
A La Libre Belgique című belga napilap vasárnapi cikkében arról írt, hogy a megfelelő védelem hiánya miatt a kórházakban dolgozók közt nő a megbetegedés miatti aggodalom. Leginkább attól tartanak, hogy nem tudják megfelelően ellátni a betegeket az elkövetkező napokban és hetekben, mivel a kórházakban lassan elfogy a részecskeszűrővel ellátott FFP2-es és FFP3-as szájmaszk. Egyes kórházakban az ápolók naponta, névvel ellátott borítékban egy maszkot kapnak, ám ennek napi többszöri levétele és újbóli használata kockázattal jár. Egyes osztályokon a személyzetnek ugyanazt a maszkot kell viselnie két vagy három napig, bár a szűrők hatékonyságának élettartama legfeljebb hat-nyolc óra – írták.
A belga sajtó beszámolt arról is, hogy a kórházak várható túlterheltsége miatt komoly akadályokat jelenthet a betegek ellátása az elegendő kapacitás hiánya miatt. A kórházaknak hamarosan arról kell dönteniük, kik szorulnak kórházi, azon belül sürgősségi kezelésre, és kiknek elégséges az otthoni ápolás biztosítása.
A brüsszeli közlekedési vállalat (STIB) bejelentette, csökkenti járatainak gyakoriságát, a módosított menetrendet azonban úgy alakítják ki, hogy az megfeleljen az utazási igényeknek. Hétvégeken a járatszám a felére, hétköznapokon mintegy 15 százalékkal csökken – közölték.
A közegészségügyért felelős belga hatóság (SPF) arról tájékoztatott, hogy vasárnapra virradóan újabb 586 beteget, összesen immár 3401 embert diagnosztizáltak koronavírussal. Szombaton és vasárnap ezzel több, mint ezerrel nőtt a fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában újabb 8 ember halt meg, ezzel 75 ember vesztette életét a járvány kezdete óta. Szombaton újabb 335 embert szállítottak kórházba, akikkel együtt 1380-ra emelkedett a kórházi ellátásban részesítettek száma. Ez idáig 340 ember hagyhatta el gyógyultan a kórházat Belgiumban.
A La Libre Belgique arról írt, hogy a rendőrség fokozottan ellenőrzi a szabad mozgás részleges tilalmának betartását, ugyanis a hideg, de napos idő ellenére sokan indulnak a belga tengerpart irányába. Mivel a legszükségesebb elintéznivalókat leszámítva nem szabad az utcán tartózkodni, rendőrségi nyilatkozat szerint a tilalom megszegése azonnali büntetéssel jár – közölték.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!