Matteo Salvini úgy vélte, azonnali segítség hiányában Olaszországot „társadalmi háborút” fenyegeti.

Súlyos követelésekkel állt elő Zelenszkij
Árplafont, szankciókat és persze pénzt is szeretne az ukrán elnök.
Matteo Salvini úgy vélte, azonnali segítség hiányában Olaszországot „társadalmi háborút” fenyegeti.
„Ennek jelei már érezhetők. Az olaszok példamutató magatartást tanúsítanak, de ezért cserébe garanciákat kérnek, a munkaerőpiac fenntartásától kezdve” – jelentette ki a jobbközép ellenzék vezetője. Kifejtette, az olaszok készek az áldozathozatalra, de a kormánynak „tartania kell a hátát”, vagyis segítenie kell a rendkívüli gazdasági-pénzügyi helyzetben.
„Ha ez nem így lesz, a harag terjedni fog. Az ígért pénznek célba kell jutnia. Most, és nem két hónap múlva” – jelentette ki Salvini. A Giuseppe Conte vezette olasz kormány eddig 25 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot indított el, újabb intézkedéseket ígérve áprilisban is. Ez eddig a legkevesebbnek számít a nyugat-európai kormányintézkedések között.
Matteo Salvini szerint a rendkívüli helyzetben, amikor emberek halnak meg, „minden lehetséges forrást rendelkezésre kell bocsátani, nem lehet takarékoskodni”. „Ha százmilliárdra van szükség, adjunk ennyit” – hangoztatta. Arra a felvetésre, hogy ez az olasz államadósságot is „felrobbantaná”, Matteo Salvini kijelentette, hogy a járvány miatti vészhelyzetben az EU-val való kapcsolatokat is felül kell vizsgálni. Véleménye szerint az a korábbi gyakorlat, hogy betartottak minden Brüsszel által diktált „vesszőt és pontot”, oda vezetett, hogy az olasz gazdasági fejlődés volt a legalacsonyabb.
Úgy vélekedett, az Európai Unió most is „későn és rosszul” lépett, és lehet, hogy a Brüsszel által ígért milliárdok sohasem érnek el az olasz vállalatokhoz.
Úgy látta, a mostani események csak felnagyították az Európai Unió hiányosságait: „foggal-körömmel védekeznünk kell, ahogyan Németország és Kína teszi, megvédenünk tőzsdén jegyzett vállalatainkat a mi cégeinkkel shoppingoló külföldi felvásárlóktól”.
Hangsúlyozta, hogy ha a Conte-kormány előbb hallgatott volna a járványhelyzetet felismerő északolasz, többnyire a Liga színeit képviselő polgármesterekre, kormányzókra és orvosokra, „talán nem jutunk el erre a pontra”.
Matteo Salvini jogosnak nevezte a kijárási korlátozást megszegő és ezzel mások egészségét veszélyeztetők szigorú bírságolását, megjegyezve, hogy ha ugyanezt a jobboldal vezeti be, azonnal szélsőségesnek kiáltották volna ki.
Matteo Salvini nem erősítette meg azt a sajtóértesülést, miszerint a kormánypártok és az ellenzék már a Covid-19 utáni gazdasági-politikai időszakra készül egy nemzeti egységkormány tervével, melynek élére Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) volt elnöke kerülhet.
Árplafont, szankciókat és persze pénzt is szeretne az ukrán elnök.
Több mint ötven repülőgéppel támadott az IDF.
A hatóságok figyelmeztetést adtak ki a lakosságnak.
A külügyminiszter szerint a magyar emberek fizetnék meg az árát.
Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek
Magyar zászlók ezrei tűnhetnek fel a klub-vb mai rangadóján New Yorkban + videó
Időjárás: elvonul a hidegfront, de nem lesz abban köszönet, ami most jön
„Nem akarjuk folytatni” – üzenték az irányítótoronynak a Boeing 787-es repülőgép pilótái, akik hétfőn visszafordultak a súlyos indiai baleset után
Ez a 3 csillagjegy megvalósítja nagyra törő terveit, amint a Mars belép a Szűz jegyébe
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
Megkattant? Az NBA szupersztárja Kínában, harcművészekkel edzi a testét és a lelkét
A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos
Aggasztó hírek derültek ki Kylian Mbappéról
Elpusztulhatnak a fák Újbudán, amelyeket lombritkítás gyanánt megcsonkoltak
Ebből baj lesz: a Paks ellenfele lerománozta Böde Dánielt
A Barca klasszisa nagyon rosszul járhat, ha megvalósul a klub terve
Árplafont, szankciókat és persze pénzt is szeretne az ukrán elnök.
Több mint ötven repülőgéppel támadott az IDF.
A hatóságok figyelmeztetést adtak ki a lakosságnak.
A külügyminiszter szerint a magyar emberek fizetnék meg az árát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.