„Jelentették, hogy Harry és Meghan, akik elhagyták az Egyesült Királyságot, Kanadában akarnak letelepedni. Bár most az Egyesült Államokért otthagyták Kanadát, az Egyesült Államok azonban nem fog fizetni a védelmükért. Nekik kell kifizetni!” – twitterezte az elnök.
Trump ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „nagy barátja és csodálója a királynőnek és Nagy-Britanniának”.
A 35 éves Harry és 38 éves felesége, Meghan a People magazin értesülése szerint elhagyták a kanadai Vancouvert és Meghan szülővárosába, Los Angelesbe költöztek.
Egy brit újság viszont a múlt héten már azt találgatta, hogy az uralkodócsaládhoz tartozó, de a hivatalos címéről lemondó pár majd bizonyára az amerikai kormánytól kér segítséget védelme biztosítására.
A házaspár szóvivője ugyanakkor vasárnap kijelentette, hogy Sussex hercege és hercegnője maga gondoskodik saját biztonságáról, maguk finanszírozzák a biztonsági intézkedéseket, és nincs szándékukban az amerikai kormányhoz fordulni segítségért ebben a kérdésben.
A Disney filmstúdió a napokban jelentette be, hogy Meghan lesz a narrátora Elefánt című természetfilmjének. A színésznőnek ez lesz az első szerepe azóta, hogy Harry herceg bejelentette, visszalépnek királyi kötelezettségeiktől.
Meghan Markle a Briliáns elmék című népszerű amerikai jogi drámasorozat sztárja volt azelőtt, hogy összeházasodott volna Harry herceggel.
Trump korábban „szomorúnak” nevezte, hogy a házaspár lemondott királyi feladatairól. „Annyira tisztelem a királynőt. Nem kellett volna ezt megérnie” – mondta novemberben.