A Német Filmakadémia úgy döntött, hogy nem törli a Lola-díjak átadását, hanem a megszokott gála helyett inkább online közvetítik az eseményt.

A Sziget Fesztivált nem érdekli, hogy ki a hamászos
A banda már több fesztiválról is ki lett tiltva.
A Német Filmakadémia úgy döntött, hogy nem törli a Lola-díjak átadását, hanem a megszokott gála helyett inkább online közvetítik az eseményt.
A Német Filmdíjak, azaz a Lola-díjak átadását eredetileg április 24-ére tervezték Berlinben. A díjátadó ceremóniára 70. alkalommal került volna sor, de megrendezése veszélybe került a koronavírus-járvány miatt – írta kedden a The Hollywood Reporter.
A filmakadémia azonban nem akart szakítani a hagyománnyal, ezért inkább úgy határozott, hogy közönség, sztárok és filmes alkotók nélküli online díjátadót tart, amelyet a jelöltek otthonukból követhetnek.
„Bár a határok zárva vannak, veszélyhelyzet van és szeretnénk megvédeni magunkat, mégis meg akartuk találni a módját, hogy megünnepeljük a jelölteket és a győzteseket, és valami élőt és egyedit akartunk létrehozni” – mondta el Sherry Hormann, az idei gála rendezője.
Ulrich Matthes, a Német Filmakadémia elnöke hangsúlyozta, hogy még ezekben a rendkívüli időkben is meg kellett találni a módját annak, hogy az év legkiemelkedőbb filmjeit megfelelően megünnepeljék.
A ceremónia házigazdája Edin Hasanovic lesz, a nyertesek összesen 3,2 millió eurónyi (1,1 milliárd forint) pénzdíjon osztoznak, amelyet új produkciókra lehet majd költeni. A díjakat a német kulturális minisztérium adja majd át jelképesen, hiszen a jelöltek és nyertesek csak otthonukból kapcsolódnak be az online gálába.
Idén a legtöbb, 11 jelölést Burhan Qurbani Berlin Alexanderplatz című filmje kapta.
Az 1930-as években játszódó irodalmi klasszikus adaptációja a legjobb film és a legjobb rendező díjára is esélyes. Tíz jelöléssel Nora Fingschedt társadalmi drámája, a System Crasher a díjátadó második legnagyobb favoritja.
A banda már több fesztiválról is ki lett tiltva.
Ukrajna helyett a gazdák érdekét védjék!
A Szögesdrótok K. Debreceni Mihály televíziós újságíró és Bereczky Tamás operatőr alkotása.
A dublini egyezmény kudarcot vall.
A banda már több fesztiválról is ki lett tiltva.
Ukrajna helyett a gazdák érdekét védjék!
A Szögesdrótok K. Debreceni Mihály televíziós újságíró és Bereczky Tamás operatőr alkotása.
A dublini egyezmény kudarcot vall.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.