Ezer fölé emelkedett Svédországban az elhunytak száma

Forrás: MTI2020. 04. 14. 17:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Svédországban ezer fölé emelkedett a Covid-19 betegségben elhunytak száma kedden.

A skandináv országban az egészségügyi hatóságok összesítése szerint kedd délutánra 11 445-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma, a halottaké pedig 1033-ra nőtt. Svédország ezzel messze maga mögött hagyta Norvégiát (6605 fertőzött és 134 haláleset), illetve Dániát (mintegy 6691 fertőzött és 299 haláleset), igaz 10,3 millió lakosával majdnem kétszer annyian lakják, mint a másik két skandináv államot külön-külön.

Anders Tegnell, a svéd egészségügyi szolgálatjárványügyi szakértője szerint a halottak nagy száma azzal magyarázható, hogy a vírus elérte az idősotthonokat is. „Nyilvánvaló, hogy a fertőzés szempontjából ez a korosztály kényes közeget alkot, ami sok halálesetet jelent, ha a járvány elér hozzájuk” – tette hozzá.

Svédország a legtöbb európai államtól eltérő stratégiát követ a járvány elleni küzdelemben: nincsenek kijárási korlátozások, az iskolák, az éttermek és a sportlétesítmények nyitva tartanak. Emellett az 50 főnél kisebb rendezvényeket is meg lehet tartani.

Svéd kutatók kedden élesen bírálták az egészségügyi hatóságok eddigi intézkedéseit, s sürgették a politikai vezetést, hogy „gyors és radikális intézkedésekkel” gátolja a járvány további terjedését az országban.

A Dagens Nyheter című stockholmi napilapban megjelent véleménycikkben az iskolák és vendéglátóhelyek bezáratását követelték. Szorgalmazták ezen felül az idősotthonokban dolgozók megfelelő védőfelszereléssel való ellátását, illetve az egészségügyi dolgozók körében a tömeges koronavírus-tesztek végrehajtását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.