Nagy-Britanniában szombatig 640 792 koronavírus-szűrést végeztek és 148 377 emberről állapították meg, hogy megfertőződtek az új koronavírussal.
Az utóbbi 24 órában 4913 új koronavírus-fertőzést azonosítottak.
Egy héttel ezelőtt még 5600 közelében járt a naponta újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma.
A szombati tájékoztatón a brit belügyminiszter megerősítette azt a kormányzati álláspontot, hogy a statisztikáknak a helyzet még markánsabb javulását kell tükrözniük, mielőtt a járvány megfékezését célzó, több mint egy hónapja bevezetett korlátozások enyhítése szóba kerülhetne.
A szombati brit sajtó szerint ugyanakkor már javában folynak az előkészületek a zárlat oldására.
A konzervatív The Daily Telegraph kormányzati forrásokat idézve azt írta: a tudományos tanácsadók arról tájékoztatták a kormányt, hogy május közepétől már lehetségessé válhat a korlátozások enyhítésének elkezdése, elsősorban olyan kiskereskedelmi létesítmények újranyitásával, amelyekben megoldható az emberek közötti fizikai távolságtartás.
Philip Hammond, az előző konzervatív párti kormány volt pénzügyminisztere szombaton a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette: nem lehet megvárni a nyitással a koronavírus elleni oltás tömeges hozzáférhetővé válását, mivel a brit gazdaság ezt nem élné túl.
A kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának legbefolyásosabb testülete, a kabinet számára szakpolitikai irányelveket kidolgozó 1922 Bizottság csütörtöki ülésén elhangzott, hogy ha a kormány a május elején esedékes legközelebbi felülvizsgálati időpontban sem enyhíti a korlátozásokat, nem sok marad a brit gazdaságból.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!