A csütörtökön ismertetett legújabb statisztika szerint átlépte a százezret az új koronavírus nagy-britanniai fertőzötteinek száma.

Zelenszkijt rajtakapták: hamisítani akarta Ukrajna alkotmányát
Zelenszkij bármire képes, hogy megtartsa hatalmát.
A csütörtökön ismertetett legújabb statisztika szerint átlépte a százezret az új koronavírus nagy-britanniai fertőzötteinek száma.
Az újonnan kiszűrt fertőzéses esetek napi emelkedését mutató görbe az elmúlt néhány héthez hasonlóan továbbra is jórészt stagnál, vagyis már jó ideje nem tapasztalható az a meredek napi esetszám-növekedés, amely a járvány korai időszakát jellemezte.
A halálozások napi száma is elmarad a korábbi csúcstól, de egy-egy napon belül még jelentősek az ingadozások. A brit egészségügyi minisztérium csütörtök délutáni bejelentése szerint az elmúlt 24 órában 861 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz, éppen százzal több, mint egy nappal korábban.
A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt múlt csütörtökön mérték.
A minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában eddig 13 729-en haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségben.
Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója nemrégiben kijelentette: ha a nagy-britanniai járvány halálos áldozatainak számát sikerül 20 ezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne.
A csütörtöki tájékoztatás szerint a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4618-cal emelkedett.
Egy nappal korábban 4605 új fertőzésről számoltak be a brit hatóságok. Nagy-Britanniában csütörtökig 327 608 embert vetettek alá szűrővizsgálatnak és közülük 103 093-ról állapították meg, hogy megfertőződtek az új koronavírussal.
Az elmúlt 24 órában 13 839 koronavírustesztet végeztek. A brit kormány célkitűzése az, hogy a hónap végéig 100 ezerre emelkedjen a naponta elvégzett koronavírus-szűrések száma.
Zelenszkij bármire képes, hogy megtartsa hatalmát.
Dmitrij Peszkov a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon beszélt a közel-keleti helyzetről.
Negyven izraeli vadászgép több mint száz rakétával és bombákkal hajtott végre támadást.
Százezer izraeli rekedt külföldön a háború kitörésekor.
A Karácsony-féle Pride-ról kérdeztük a Tisza Pártot, mi is meglepődtünk a válaszon
Durván Orbánra támadt egy régi ismerőse, hetet-havat összehordott
Sikolyokra kelt Csepel: ablakból kért segítséget az asszony, miközben a férje halálra égett
Halálos fenyegetést kapott Orbán Viktor Ukrajnából – a magyar hatóságok is léphetnek
Élve találták meg azt a négyéves kislányt, aki három évvel ezelőtt tűnt el
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon
A világ egyik leggyönyörűbb nője boldogítja a skót sztárcsapat edzőjét – galéria
Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél
Kiderül az igazság Joe Bidenről + videó
Putyin Európa megtámadásáról beszélt
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Zelenszkij bármire képes, hogy megtartsa hatalmát.
Dmitrij Peszkov a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon beszélt a közel-keleti helyzetről.
Negyven izraeli vadászgép több mint száz rakétával és bombákkal hajtott végre támadást.
Százezer izraeli rekedt külföldön a háború kitörésekor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.