Negyedmillió körül alakult péntekre a koronavírussal fertőzöttek száma az Egyesült Államokban; ez azt jelenti, a világon csaknem minden negyedik diagnosztizált beteg amerikai. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint a Covid-19 mind az ötven szövetségi államban és a fővárosban, Washingtonban is jelen van. A halálos áldozatok száma eközben átlépte a hatezret. A kór terjedése is ijesztő mértékű: pusztán az elmúlt 24 órában ezren vesztették életüket, ekkora számban napi haláleset még nem fordult elő. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint eddig mindössze egyetlen államból, a gyéren lakott Wyomingból nem jelentettek halálesetet.
A fejlemények hatására Donald Trump elnök kormánya fontolóra veszi, hogy – csatlakozva a helyi kezdeményezésekhez – szövetségi szintre emeli a védőmaszkok viselésére vonatkozó ajánlásokat mindazok számára, akik lakásukon kívül, nyilvános helyen tartózkodnak. Deborah Birx, a Fehér Ház vírusellenes munkacsoportjának tagja szerint a járványügyi hatóságok a következő napokban hozhatnak erről döntést, illetve fogalmazhatják meg a maszkviselés szabályait és a védekezés egyéb irányelveit. Birx mindazonáltal figyelmeztetett: az otthonmaradásról szóló felhívások tudatában levő amerikaiakban nem szabad téves biztonságérzetnek kialakulnia arról, hogy az arc egyszerű eltakarása megvédi őket a fertőzéstől.
– Aki akarja hordani a maszkokat, hát hordja – jelentette ki Trump, akinek egyébként a minap ismét negatív lett a koronavírustesztje. Az erről szóló közlemény szerint az amerikai elnök egészséges és tünetmentes. A Fehér Ház egészségügyi szakértői ugyanakkor arra számítanak, hogy a járvány lecsengéséig 100-240 ezer amerikai halhat bele a kórba, még a legszigorúbb kijárási korlátozások esetében is. Az egyik legkritikusabb helyzetben lévő New Yorkban, ahol már legalább ezernégyszázan haltak bele meg, a krematóriumok napi huszonnégy órában égetik a halottakat, a hullaházak és a temetkezési vállalatok pedig lassan kifogynak a tárolóhelyekből, illetve kénytelenek hűtőkamionokat is igénybe venni. Andrew Cuomo, a világvárost is magába foglaló húszmilliós állam kormányzója azt mondta, napokon belül kimerülhetnek a készleteik az egészségügyi felszerelésekből.