Az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) csütörtökig 130 450 ember szervezetében mutatták ki, ami 2866 esettel több az egy nappal korábbinál.

Több száz embert kellett evakuálni a Marseille-t sújtó tűzvész miatt
Otthonok semmisültek meg.
Az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) csütörtökig 130 450 ember szervezetében mutatták ki, ami 2866 esettel több az egy nappal korábbinál.
A vírus okozta betegségben (Covid-19) 3569 igazolt fertőzött halt meg, ez 315 esettel haladja meg az egy nappal korábbit. A halálos áldozatok napi száma először lépte át a háromszázat.
Azonban a gyógyultnak minősülő, vagyis azon igazolt fertőzöttek száma, akik már átestek a fertőzésen, szintén rekord mértékben, 4500-zal emelkedett, 77 ezerre.
A járvány egyelőre nem terheli túl az egészségügyi ellátórendszert. Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) nyilvántartásában szereplő 1143 klinika közül 727-ben vannak szabad intenzív ágyak. Az intenzív osztályokon 2544 pácienst ápolnak Covid-19 betegséggel, 75 százalékuk szorul mesterséges lélegeztetésre.
A szövetségi kormány és a tartományi kormányok az ellátórendszer teherbíró képességére hivatkozva szerdán elhatározták, hogy közös alapelvek szerint április 20-tól megkezdik a járvány lassítására bevezetett korlátozások fokozatos lazítását.
Így hétfőtől megnyithatnak a 800 négyzetméternél kisebb értékesítési területű kiskereskedelmi üzletek, ha üzemeltetőik biztosítják, hogy nem alakul ki torlódás a boltban, és sor a bejáratoknál. Mérettől függetlenül megnyithatnak az autókereskedések, kerékpár-szaküzletek és könyvesboltok is. Az oktatás május 4-től indulhat újra.
Egyelőre május 4-ig továbbra is érvényben marad a társas távolságtartás alapszabálya, miszerint mindenki legfeljebb egy további emberrel tartózkodhat együtt a lakásán kívül, vagy azokkal, akikkel közös háztartásban él, és a többiektől legalább másfél méter távolságot kell tartani.
A megállapodás nem kötelező érvényű, a tartományok saját hatáskörben szigorúbb előírásokat is bevezethetnek.
Az RKI legutóbbi számításai szerint a március közepe óta bevezetett korlátozásokkal sikerült az 1 körüli szintre szorítani az úgynevezett reprodukciós rátát (R0 érték), ami azt jelenti, hogy egy fertőzött átlagosan már csak egy további embernek adja tovább a vírust.
Ez komoly siker, de csak apró lépésekkel lehet haladni tovább, mert ha az R0 1,3-ra emelkedik, akkor már júniusra túlterheli az egészségügyi ellátórendszert a betegek tömege. Ha az R0 1,2-re emelkedik, akkor júliusra terhelődik túl a rendszer, ha pedig 1,1-re, akkor októberre nem lesz elég kapacitás a betegek ellátására – mondta Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott szerdai megbeszélés után.
Otthonok semmisültek meg.
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.
Trump durva állításokat tett az orosz elnökkel kapcsolatban.
Otthonok semmisültek meg.
A világ szeme ismét a Macron házaspáron.
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.
Trump durva állításokat tett az orosz elnökkel kapcsolatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.