Szijjártó Péter csütörtök éjjel Budapestről nyilatkozott a televíziónak. A műsorvezetőhöz szólva úgy fogalmazott: „(...) sajnálattal közlöm, hogy újabb álhírt terjeszt Magyarországról, mivel azt mondta, hogy a parlamentet beszüntették (...), ami nem igaz. A parlament ülésezik. Ezen a héten például (...) három napon is ülésezett.”
Szijjártó Péter: Miért ismét Magyarország van terítéken?
A külgazdasági és külügyminiszter csütörtök éjjel Budapestről nyilatkozott a CNN-nek.

A magyar miniszter arra reagált, hogy ezt megelőzően a műsorvezető azt mondta: a francia nemzetgyűlés, a brit parlament és az amerikai kongresszus működik, míg a magyar nem.
A kabinet határozatlan idejű rendeleti kormányzáshoz kért felhatalmazást, és ezt a parlament elfogadta – tette hozzá a CNN műsorvezetője. Azt kérdezte Szijjártó Pétertől, hogy miért volt szükség erre a felhatalmazásra; melyek azok az intézkedések, amelyeket ne tudtak volna meghozni a koronavírus-járvány megfékezésére ekkora parlamenti többséggel.
A miniszter úgy vélekedett, hogy számos álhír terjed Magyarországról az új törvénnyel kapcsolatban. Sok helyütt kiemelik, hogy a jogszabálynak nincsen időkorlátja.
„Ez nem teljesen igaz, mivel a törvény kimondja, hogy maga a parlament jelentheti csak ki a rendkívüli helyzetet. Őszintén szólva ennél demokratikusabb megoldást nem is tudok elképzelni, hiszen a törvény a parlamentnek ad döntési jogot, amely demokratikus felhatalmazást kapott az emberektől.” – hangoztatta Szijjártó Péter.
Kitért arra, hogy az Európai Unió három másik tagállamában – Lengyelországban, Máltán és Horvátországban – hasonló a jogi szabályozás van érvényben. „A kettős mércét teljesen elutasítom” – jelentette ki.
„Miért ismét Magyarország van terítéken? Ezeket a kettős mércéket kéne félretenni a jelenlegi vírushelyzetben” – mondta.
Megjegyezte azt is, hogy a parlament összetétele „nem egy lottósorsolás, hanem választások eredménye”. Természetesnek nevezte, hogy a többség a kormánypártoké.
Álhír, hogy a kabinet ellenőrizetlenül és korlátlanul alkothat rendeleteket – jelentette ki a tárcavezető. A törvény világosan kimondja, hogy csak olyan rendeleteket lehet hozni, amelyek az országot, az embereket és a gazdaságot védik a koronavírus-járvánnyal szemben – fűzte hozzá.
A magyar tárcavezető azt hangoztatta, hogy azok a jogok, amelyeket a kormánynak adott a parlament, sokkal korlátozottabbak, mint azok, amelyekkel például a francia elnök rendelkezik „rendes körülmények között”. „Szóval úgy beállítani a helyzetet, mint egy demokrácia elleni támadást, méltatlan őszintén szólva” – vélekedett.
Szijjártó Péter elmondta, hogy ezen a héten tizenhat törvénytervezetet nyújtottuk be a parlamentnek, amelyeket két részre kell osztani.
„Egyrészről vannak a vírus elleni küzdelemre vonatkozó rendelkezések. Ezeknél lehetőségünk van a rendeletalkotásra, mint ahogyan azt sok más ország is tette, hiszen ezek sürgős ügyek. Másrészről vannak az olyan törvények, amelyek függetlenek a vírushelyzettől, ezeket a parlament rendes eljárásrend szerint hozza meg.” – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a CNN-nek.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Itt az ukrán beismerés: Putyin állja a szavát
Csütörtök reggel nyolc óráig nem regisztráltak orosz rakétákat vagy drónokat az ukrán légtérben.

A Kreml elárulta, mire készül Putyin és Hszi Csin-ping
Moszkva szoros stratégiai partnere Peking.

Zelenszkij így rohan a vesztébe
Kijev közölte az álláspontját a béketárgyalásokkal kapcsolatban.

Tűzszünet: életbe lépett Putyin döntése
Az oroszok reagálnak, ha Ukrajna támad.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Menstruációs görcs: 5 életmentő tipp, hogy könnyebben átvészeld ezeket a napokat

Kövér László: Polt Péter kiváló alkotmánybíró lesz!

Ha neked is ilyen telefonod van, jobban jársz, ha heteken belül veszel egy újat, különben…

Megfagyott a levegő Brüsszelben: Orbán Viktor egy mondattal helyretette Ursula von der Leyent és Manfred Webert (VIDEÓ)

Kétszer annyi virágot hoz a muskátli, amióta csapvíz helyett ezzel locsolom

Donald Trump felajánlotta az Egyesült Államok közvetítői szerepvállalását India és Pakisztán között

Amerikai figyelmeztetés Európának: ez így nem lesz jó

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Marciniak nevetségesnek tartja a Barcelonát, a játékvezető a VAR-t hibáztatja

Arteta majdnem megölte Luis Enriquét, akinek kapóra jött a Barca kiesése

Vad pletyka terjed a Liverpoolról – ez Szoboszlaira is hatással lehetne
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Itt az ukrán beismerés: Putyin állja a szavát
Csütörtök reggel nyolc óráig nem regisztráltak orosz rakétákat vagy drónokat az ukrán légtérben.

A Kreml elárulta, mire készül Putyin és Hszi Csin-ping
Moszkva szoros stratégiai partnere Peking.

Zelenszkij így rohan a vesztébe
Kijev közölte az álláspontját a béketárgyalásokkal kapcsolatban.

Tűzszünet: életbe lépett Putyin döntése
Az oroszok reagálnak, ha Ukrajna támad.