Ismét ötszáz fölé ugrott egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, amely 566-ra emelkedett Olaszországban – közölte hétfő esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 1363-mal nőtt a korábbi 1948-hoz képest.
Újra megugrott a halálos áldozatok száma Olaszországban
A halottak száma több mint százzal emelkedett a vasárnapi 431-hez képest, amely március 19. óta a legalacsonyabbnak számított. A halottak száma Olaszországban elérte a 20 465-öt.
Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma továbbra is ingadozik: az utóbbi huszonnégy óra alatt csökkent, de még mindig ezer felett van, miközben április 7-én az egy nap alatt igazolt fertőzöttek száma már 880-ra süllyedt.
A diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladja a 103 ezret. Ebből valamivel több mint 28 ezer beteget kezelnek kórházban. Az intenzív osztályokon jelenleg 3260 beteg van, miközben április első napjaiban négyezer felett volt a számuk. A gyógyultak száma meghaladta a 35 ezret.
A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 159 516-ot.
Giovanni Rezza, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) járványszakértője úgy kommentálta a friss adatokat, hogy a helyzet javulóban van, de a járványgörbének még inkább lefelé kell ívelnie.
A gócpont Lombardiában is meredeken emelkedett a halottak száma: az utóbbi egy nap alatt 280-an hunytak el a korábbi 110-hez képest.
A tartományban már több mint tízezren haltak meg a járványban február 20. óta. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 1262-vel emelkedett a huszonnégy órával korábbi 1460-hoz képest, de vasárnap 45 százalékkal kevesebb vírustesztet végeztek mint szombaton. Lombardiában az egymás utáni tizedik napon csökkent az intenzív osztályon kezeltek száma. Az azonosított fertőzöttek száma túllépte a 60 ezret.
A római kormány korábbi rendelete keddtől engedélyezi a könyvesboltok, papír-írószer üzletek, valamint a csecsemőcikkeket áruló boltok újranyitását. Lombardia, Piemonte, Veneto, Lazio és a déli Campania tartomány azonban ennyit sem enyhít az óvintézkedéseken, és májusig semmilyen eddig bezárt boltot nem nyit újra.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Újabb egymilliárd euróval hosszabbítaná meg a vérontást Brüsszel
Ukrajnába látogatott az Európa Napon az EU delegációja.

Megkezdte működését a Ludovika közdiplomáciai program az NKE-n
A program új fejezetet nyit az NKE nemzetközi kapcsolatainak bővítésében.

Zelenszkij a világháborúval játszik?
Dmitrij Medvegyev szavai gyakorlatilag nukleáris fenyegetést jelentenek.

Oroszország Európa ellen indulhat, itt a nyugati bejelentés
Brüsszel háborús pszichózisa, úgy tűnik, működik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Újabb bizonyíték Ruszin-Szendi kettős játékára: Zsaluzsnijjal fotózkodott Budapesten

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak

Amerikai védelmi miniszter: „Nincs többé transz a Védelmi Minisztériumnál”

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt

Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Magyar kötődésű Real Madrid-legenda szállt bele Hansi Flickbe

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Újabb egymilliárd euróval hosszabbítaná meg a vérontást Brüsszel
Ukrajnába látogatott az Európa Napon az EU delegációja.

Megkezdte működését a Ludovika közdiplomáciai program az NKE-n
A program új fejezetet nyit az NKE nemzetközi kapcsolatainak bővítésében.

Zelenszkij a világháborúval játszik?
Dmitrij Medvegyev szavai gyakorlatilag nukleáris fenyegetést jelentenek.

Oroszország Európa ellen indulhat, itt a nyugati bejelentés
Brüsszel háborús pszichózisa, úgy tűnik, működik.