A dél-afrikai faji elkülönítésre épülő rendszer mindig számíthatott a fehér lakosság többségének legalábbis hallgatólagos támogatására, és az idő előrehaladtával ez a vonása egyre határozottabbá vált. Ennek oka főként a félelem volt: a fehérek attól tartottak, a fekete közösség meg akarja bosszulni a sok sérelmet, ha erre lehetősége lesz, ezért igyekezett fenntartani a helyzetet, amelyben élesen elhatárolták egymástól a fehéreket és a feketéket.
A két tömb azonban közel sem egységes, így például a keleti országrészben alapvetően angol ajkú és brit tudatú dél-afrikai fehérek élnek, Johannesburgban és a nyugati országrészben pedig afrikaans anyanyelvű, önmagukat dél-afrikaiként meghatározó, holland származású afrikánerek. A fehér közösségben szép számmal voltak európai zsidók, akik főként a brit területeken éltek, idegenkedve a második világháború előtt a németekkel szimpatizáló afrikánerektől. A háború után azonban az 1948-ban hatalomra került Nemzeti Párt változtatott politikáján, s hivatalosan bocsánatot kért a zsidó dél-afrikaiaktól. Nagyon sokan Izraelbe költöztek Dél-Afrikából, de maradt egy erős cionista mag, amely pénzzel támogatta az akkor nagyon rossz anyagi helyzetben levő Izraelt.
Eközben a hidegháború idején Dél-Afrikában is terjedtek a vörös eszmék, ott is volt kommunista párt, amely a faji elkülönülés ellen küzdött. Soraiban pedig több, később híressé vált zsidó dél-afrikai volt, az 1963-ban letartóztatott terrorsejt 17 tagja közül öten is – egyikük Denis Goldberg, akinek szülei is kommunisták voltak. Addigra Nelson Mandelát már elfogták, és a rivoniai perben mindenki megkapta az igen súlyos börtönbüntetését. Akkoriban a zsidó dél-afrikaiak nagy része úgy vélte: öt, a feketékkel együtt terrorharcot vívó társuk rossz hírét kelti a közösségüknek, semmi értelme felborítani a rendszert, s összeakaszkodni az országot irányító, Izraellel egyébként is viszonylag szívélyes viszonyt ápoló elittel.
Goldberg 22 évet kapott, majd – többek között egy izraeli jogász segítségével – ki tudott szabadulni, s lányához költözött egy izraeli kibucba. Cseppet sem hatotta azonban meg az izraeli segítség, folyamatosan ostorozta az országot a palesztinokkal való bánásmódja miatt, hamarosan el is hagyta Izraelt, hogy Londonba költözzön. Ott is maradt 2002-ig, majd újra hazatért, s politikai szerepet vállalt az immár szabad és demokratikus Dél-Afrikában, ahol az Afrikai Nemzeti Kongresszus az 1994-es választások óta hatalmon van. Főnöke az a Ronnie Kasrils volt miniszteri poszton, aki szintén zsidó származású, kommunista, fegyverrel harcolt az apartheid ellen, és engesztelhetetlenül gyűlöli Izraelt.
