Ha a kérelmet a munkavállaló terjeszti be, bizonyítania kell, hogy tavaly október 31. előtt már dolgozott az érintett három ágazat egyikében, valamint a megjelölt dátum előtt már volt tartózkodási engedélye. Ebben az esetben hat hónapos tartózkodási engedélyt kaphat, a kérelemért 160 eurót kell fizetnie. A korábban ideiglenes, de időközben lejárt menekültstátuszban részesült bevándorlók is újabb hat hónapos engedélyhez juthatnak munkakeresés céljából. Kivételt az Olaszországból ugyan kiutasított, de még az ország területén levő, vagy súlyos bűncselekményért, többek között kábítószer-kereskedelemért, prostitúcióra való kényszerítésért első fokon elítélt bevándorlók képviselnek.
A munkaadók az olasz társadalombiztosítási és nyugdíjintézetnél kérelmezhetik feketén foglalkoztatott dolgozóik helyzetének rendezését. Az Európai Unión kívüli külföldi dolgozó esetén a belügyminisztérium migrációs hivatalához kell fordulni. A külföldi munkavállalók az idegenrendészeten keresztül kérelmezhetik ugyanezt. A kérelmeket június 1. és július 15. között fogadják.
Hamis adatok és hamis dokumentumok benyújtása egytől hat évig terjedő büntetést von maga után. Ha a munkaadó a rendezést követően is lejárt tartózkodási engedéllyel bíró vagy engedély nélküli bevándorlót foglalkoztat, a korábbi szankciók kétszeresét kockáztatja, három év helyett hat évig terjedő börtönt, valamint 72 ezer euróig emelhető bírságot.
Az olasz termelőket tömörítő szövetség Coldiretti elnöke Ettore Prandini úgy nyilatkozott a Corrierének, hogy számításaik szerint a kormányrendelettől érintett bevándorlókból csupán 2000 dolgozott már korábban is a mezőgazdaságban. Őket is legfeljebb szeptember második felében, a szüretkor tudjuk majd foglalkoztatni – jelentette ki. A Coldiretti elnöke ezért azonnali megoldásként a voucher-rendszert, valamint „zöld folyosókat” sürgetett a kelet-európai szakképzett idénymunkások Olaszországba juttatásához. Hozzátette, hogy csak a Coldirettinél 13 ezer munkanélküli olasz jelentkezett munkára, akiket készen állnak azonnal alkalmazni.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!