Hanem most már elég! Napok óta gerjesztenek egy mesterséges botrányt a balliberális sajtóban, ami olyan fokon sért, aláz, dühít, keserít és háborít, hogy muszáj ordítanom. És erre kérem minden normális, józan eszét még őrző, egyébként be és elfogadó honfitársamat. Ordítsunk közösen, és hangunk erejével próbáljunk útját állni az őrületnek.
Történt ugyanis, hogy jó szokásához híven az író olvasott, aztán írt. Azt olvasta J. K. Rowling, a rendkívül népszerű Harry Potter könyvek szerzője, hogy a balliberális idióták az egyenlőségért folytatott mániákus küzdelmük során olyan embereknek nevezték a nőket, akik menstruálnak. Mire Rowling megjegyezte: „Emberek, akik menstruálnak. Biztos vagyok benne, hogy erre van egy kifejezés is.” Vagyis nehezményezte, hogy az említett bomlott agyúak rátérdeltek édes anyanyelve torkára, és nem is akarnak leszállni onnan. Ezért nem mondják a nőre, hogy nő.
Ez volt az a förtelmes tett, ami miatt napok óta versenyeznek a hírességek, ki tud nagyobb baromságot mondani az írónő virtuális agyagba döngölése céljából. Elnevezték például transzfóbnak, vagyis olyannak, aki viszolyog azoktól, akik másnak gondolják magukat, mint amik. Nem mintha ez olyan nagy bűn lenne, de világosan kifejtette, hogy nem viszolyog, sőt, mélységesen együtt érez velük. No, de kit érdekel a fanatikus liberálisoknál a valóság? Bekapcsolódott hát a megsemmisítő akcióba Daniel Radcliffe, az a ficsúr, aki a címszereplőt alakította a Harry Potter filmes feldolgozásában. Azt találta mondani, hogy a transznemű nők is nők, és bármilyen ellentétes nyilatkozat törli a transznemű emberek személyazonosságát és méltóságát. Sajnos Radcliffe a gyerekszínészek azon csoportjába tartozik, amelynek tagjai minél idősebbek lesznek, annál ostobábbá válnak. Nyilván nem volt ideje a szerencsétlennek iskolába járni a forgatások miatt, így aztán szövegértése és biológiai ismeretei is olyanok, mintha egy tényleges szegregátumban nőtt volna föl. Sajnos a bokájáig nem ér az írónőnek, akinek hírnevét köszönheti, és akinek kivégzésében most – ki tudja, milyen indíttatásból – részt vesz.