A fekete hallgatóknak traumát okoz az egyetem, ezt Melz Owusu, a Leeds egyetem doktorandusza állapította meg, aki kutatási szemináriumokon vett részt, TED-beszédeket tartott, akadémiai konferenciákon végzett felméréseket tanulmányozott és számtalan fekete társával beszélgetett. Szerinte az a baj, hogy a brit egyetemek egytől-egyig a „gyarmatosításra épülnek – a pénz, az épületek, az építészet – minden gyarmati.” Ráadásul sok fekete hallgató megbukik és folyamatosan rasszizmust tapasztal – mondta. Ezt azzal támasztotta alá, hogy az országos diákhivatal tavalyi adatai szerint a fehér hallgatókat sokkal magasabbra értékelik, mint a feketéket. A két csoport közötti különbség az angliai egyetemek közel felében legalább húsz százalékpont, továbbá az Egyesült Királyság egyetemein a professzoroknak csak egy százaléka fekete.

Agyonlőttek két skót férfit egy spanyol bárban
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.