Elmondta, hogy tájékoztatta a tagállami vezetőket arról az új javaslatról, amely a nap folyamán tartott két-, illetve többoldalú megbeszélések eredményét tükrözi.
Charles Michel: Lehetséges a hétfői megállapodás
– Meggyőződésem, hogy lehetséges a hétfői megállapodás – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az esti plenáris tárgyalások megkezdése előtt.
„Az új tervezet közös munkánk gyümölcse. Az utolsó lépések mindig a legnehezebbek, de hiszem, hogy további közös munkával célt érünk” – mondta a tanácselnök.
Az Európai Bizottság által javasolt Új Nemzedék EU (NextGenerationEU) nevű helyreállítási csomag célja, hogy enyhítsen a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági és társadalmi válságon. A bizottság eredeti tervei szerint a 750 milliárd eurós mentőcsomag nagyobbik része, 500 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásokból, 250 millió euró pedig a tőkepiacokon felvett hitelekből állna. A kölcsönfelvétel önkéntes, míg a támogatásokból minden tagország részesül.
Információk szerint a huszonhetes körben kezdődő tanácskozás már egy 750 milliárd eurós helyreállítási alapról szól, 390 milliárd euró összegű támogatással és 360 milliárd euró kölcsönnel.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKanada bebörtönözne mindenkit, aki valaha is közzétett „gyűlöletbeszédet” az interneten
Musk: „Ez őrültség, ha így van!”
Kiváló hírt közölt Szijjártó Péter
Nagyra értékeljük a döntést – írta a Facebookon a miniszter.
A sárkány évében – a magyar–kínai együttműködés a csúcson
Hszi Csin-ping Francaiország és Szerbia után hazánkba látogat.
Világháborúra készül az európai ország + videó
Az ország elleni esetleges támadás kivédése a cél.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony Gergely közvetlen környezetéből
Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker
„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja
A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz
Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire
Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines
Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben
Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek
A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után
Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKanada bebörtönözne mindenkit, aki valaha is közzétett „gyűlöletbeszédet” az interneten
Musk: „Ez őrültség, ha így van!”
Kiváló hírt közölt Szijjártó Péter
Nagyra értékeljük a döntést – írta a Facebookon a miniszter.
A sárkány évében – a magyar–kínai együttműködés a csúcson
Hszi Csin-ping Francaiország és Szerbia után hazánkba látogat.
Világháborúra készül az európai ország + videó
Az ország elleni esetleges támadás kivédése a cél.