Linderborg 2009 és 2019 között kulturális szerkesztőként dolgozott az Aftonbladet című svéd napilapnál. Szerinte a szerkesztőségben létrehozták az elfogadható vélemények szűk keresztmetszetét, amelyben fasisztának bélyegezték azokat, akik nem értettek egyet a balliberális befogadási ideológiával.
„Mindenkit, aki a nyitott határok (politikája) ellen volt, vagy nem akart az integrációról beszélni, fasisztának nyilvánítottak” – mondta Asa Linderborg a Nyheter Idag című lapnak adott interjúban.
Hozzátette: „A kultúrbalosok számára nehézséget okoz, hogy progresszív válaszokat adjanak azokra a kérdésekre, amelyekről a jobboldaliak szerint beszélni kell. Olyankor könnyebb azt mondaniuk, hogy 'erről inkább ne is beszéljünk!'” – mondta a publicista. Azt is kifejtette, hogy a svéd állami rádió 2013-ban „szélsőjobboldali újságként” hivatkozott a Nya Tider (Új Idők) című napilapról, amelyben ő is publikálta bevándorlásellenes nézeteit.
A migrációs válság kezdete, 2015 óta a svéd balliberális média a Löfven-kormány által követett nyitott határok és a tömeges migráció támogatását sulykolja. Svédország hivatalos Twitter-feedjén, amelyet minden héten más-más svéd állampolgár „szerkeszt”, 2016-ban olykor már obszcén módon sértő bejegyzések jelentek meg, ha valaki a nyitott határokat kritizálta.
Az elmúlt években jelentősen csökkent a migráció támogatottsága Svédországban a migránsok által elkövetett erőszakos cselekmények hatására. Az embereknek nem tetszik, hogy a migránsok befogadása egyre több pénzébe kerül az államnak. Néhány balliberális sajtóorgánum azonban továbbra is támogatja a nyitott határokat, és nem okoz számukra lelkifurdalást, hogy rasszistának állítsák be ideológiai ellenfeleiket.