A kancellár nyilatkozatában üdvözölte azt is, hogy Finnország – noha hivatalosan nem csatlakozott a takarékosok csoportjához – rendszeresen részt vesz a megbeszéléseken, ami további súlyt ad a négyek álláspontjához és megerősíti tárgyalási pozíciójukat.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő azt mondta, hogy két nap tárgyalás után sem sikerült dűlőre jutni a lengyel szempontból legfontosabb kérdésekben, a költségvetés és a jogállamiság kérdésében. – A tervezet jogállamisággal kapcsolatos záradéka nem kidolgozott, nem világos – hangoztatta. – Hazámban már tapasztaltuk, hogy ezt a kifejezést kiforgatják, és az erősebb országok zsarolásra használják fel más tagállamok ellen. Ilyen feltételeket nem támogathatunk – húzta alá. Megjegyezte, hogy Lengyelország a klímasemlegességre vonatkozó feltételeket is erősen ellenzi.
Antonio Costa portugál kormányfő ugyanakkor reméli, hogy vasárnap a 27 tagállam megállapodásra jut, mivel érződik, hogy a vezetők hajlanak a kompromisszumra, noha még vannak lezáratlan kérdések. – Amennyiben nem lesz vasárnap megegyezés, az negatív hatással lesz az európia gazdaságra és az állampolgárokra, akik bíznak abban, hogy az unió gyorsan és határozottan reagál a jelenlegi válságra – közölte.
Costának úgy tűnik, hogy eddig a tagállamok többsége a négy takarékos állam aggodalmait próbálja megválaszolni, pedig itt lenne az ideje, hogy ők is hajlandók legyenek egyezkedni, mivel a vonakodás csak a bizonytalanságot fokozza.
Görögország miniszterelnöke, Kiriákosz Micotákisz is reményét fejezte ki, hogy a vezetők vasárnap túljutnak a tárgyalások holtpontján. Kijelentette, hogy az uniónak ebben a helyzetben nem szabad gyengének mutatkoznia. – Kompromisszumra kell törekednünk, azonban ez nem csökkentheti a válságra adott válaszok határozottságát – emelte ki.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök kijelentette, hogy erősen támogatja az intézkedéscsomag jogállamiság-feltételeit, viszont tekintetbe kell venni egyes országok, például Szlovénia félelmeit is ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!