Héttől kilenc évig terjedő szabadságvesztésre ítélték a 2016-os irkutszki alkoholmérgezés felelőseit kedden egy irkutszki kerületi bíróságon.

A húszik fegyverszállítmányai elárasztják Afrikát
Egyre veszélyesebb az Irán által támogatott hálózat.
Héttől kilenc évig terjedő szabadságvesztésre ítélték a 2016-os irkutszki alkoholmérgezés felelőseit kedden egy irkutszki kerületi bíróságon.
Az elítéltek között öt azeri férfi és két helyi nő volt, ítéleteik felolvasása öt napig tartott, 63 ember halálának okozását bizonyították rájuk.
A halálos mérgezést egy Bojarisnyik (galagonya) elnevezésű, 93 százalékban szeszalapú fürdő-testápoló italként fogyasztása okozta. A gyógyszertárakban, illatszerboltokban, sőt automatákból beszerezhető készítmény jóval olcsóbb volt, mint a legalsóbb kategóriájú szeszes italok. Az elkövetők ezt hamisították, de ehhez az eredeti etilalkohol helyett erősen mérgező, metilalkohol tartalmú folyadékot használtak.
Az elkövetők a negyedliteres, Bojarisnyik feliratú üvegekbe egy taxisofőrtől vásárolt, 160 liternyi szélvédőmosó folyadékot töltöttek. A 2016 decemberében történt tömeges alkoholmérgezés során 76 ember halt meg és 11-en szenvedtek tartós egészségkárosodást.
A történtek után Vlagyimir Putyin elnök arra utasította az orosz kormányt, hogy szigorítsa meg a 25 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok, kozmetikumok és más folyadékok, valamint az etanoltartalmú gyógyszerek gyártására és árusítására vonatkozó előírásokat. A moszkvai egészségügyi tárca ezzel párhuzamosan kezdeményezte a szesztartalmú szerek automatából való árusításának betiltását.
Egyre veszélyesebb az Irán által támogatott hálózat.
A nagyhatalom továbbra is az űrben való terjeszkedésre törekszik.
A világhírű politológus szerint a NATO terjeszkedése vezetett az orosz invázióhoz.
Oroszország 155 milliárd rubelt fordít óvóhelyek felújítására.
Voks 2025: Már 1,6 millióan adták le szavazatukat
Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt
Fel ne vedd, ha téged is erről az előhívószámról hívnak, egy magyar férfinek 17 millió forintja bánta
Több millió ember élete kerülhet veszélybe, Németország eszkalálhat
Előkerült az eltűnt lány - Flórát másfél hónap után találták meg
Lakáspiac: a kormány most egy csapásra mindent megváltoztathat – jöhet az ingatlanárak csökkenése
A Fradi a frászt hozta a szurkolóira a Bajnokok Ligája elődöntőjében
A magyar válogatott döntőbe jutott a minifutball-világbajnokságon
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
Fegyverropogás törte meg az egyik nagyvárosunk csendjét
Cseh Katalin homokot szórt a baloldali gépezetbe, nem fogják neki megköszönni
Itt a bejelentés, nem lesz béke
Egyre veszélyesebb az Irán által támogatott hálózat.
A nagyhatalom továbbra is az űrben való terjeszkedésre törekszik.
A világhírű politológus szerint a NATO terjeszkedése vezetett az orosz invázióhoz.
Oroszország 155 milliárd rubelt fordít óvóhelyek felújítására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.