A karikatúra történelmi gyökerei Franciaországban

A Mohamed-rajzok és a történelemtanár kegyetlen meggyilkolása előtérbe helyezte a Charlie Hebdót.

A woman looks at the special commemorative edition of French satirical newspaper Charlie Hebdo at a newsstand in Paris, on January 6, 2016, to mark the one-year anniversary of the jihadist attack that claimed the lives of 12 people, including three of its best-known cartoonists. - True to form, the cover is unabashedly provocative, featuring a Kalashnikov-toting God figure wearing a blood-stained white robe, under the headline: "One year on: The killer is still at large." (Photo by JACQUES DEMARTHON / AFP) Fotó: JACQUES DEMARTHON

Samuel Patyt, francia történelemtanárt azért fejezte le egy iszlamista terrorista, mert Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat mutatott tanítványainak a szólásszabadságról tartott történelemórán. A szatirikus karikatúráiról ismert francia hetilap, a Charlie Hebdo pedig azért került először a világ figyelmének középpontjába még 2006-ban, mert közzétette azokat a korábban nagy port kavart Mohamed-karikatúrákat, amelyek készítése és első publikálása a Jyllands-Posten dán napilap nevéhez fűződik. A Charlie Hebdo elleni iszlamista támadás híre 2015-ben szintén bejárta a világot.

Franciaországban a karikatúra mint a gondolatok – és gyakran a kritika – kifejezésének egyik eszköze, hosszú múltra tekint vissza. Az első szatirikus rajzok a XIV. század végén jelentek meg, kültéri szobrokba vésve, a templomok fából készült felületein, illetve miniatúrákon ábrázolt groteszk alakok, képzeletbeli lények és szimbolikus állatfigurák formájában. A XV. század elején a nyomdák elterjedésével vált lehetővé a karikatúrák sokszorosítása széles körben. Szívesen használták ezt a kifejezési formát például a protestánsok, hogy a pápán gúnyolódjanak. III. Henrik francia király is kedvelt célpontja volt a gúnyrajzoknak. Jellemző, hogy a politikai témájú karikatúrák mindig válságidőkben tűntek fel nagy számban: a francia forradalom idején VI. Piusz pápát vették célba, a XIX. század elején Orléans-i Lajos Fülöp királyt – ekkor a rajzok készítőit hat hónap börtönre ítélték –, a Dreyfus-ügyként elhíresült kémper pedig olyan erős társadalmi vitát gerjesztett, hogy a megosztott társadalom kiapadhatatlan témát szolgáltatott a karikaturistáknak.

Az első világháború kezdetén a szatirikus sajtó nagy része eltűnt: a szükségállapot ellehetetlenítette a lapkiadást, a karikaturistákat besorozták, az olvasótábor is szétszéledt. A háborút túlélő lapok folytatták a munkát és serényen közölték az ellenséget gúnyoló propagandát. Sőt 1915-ben alakult meg Franciaország egyik legismertebb szatirikus lapja, a Le Canard enchaîné. A második világháborúban a cenzúra megtiltotta a karikatúrák nagy részét. Karikatúrák készítését és közlését kizárólag antiszemita propaganda céljából engedélyezték. Csak az 1950-es évektől váltak a rajzok ismét politikai tartalmúvá, és különösen Charles de Gaulle-ra fordítottak nagy figyelmet. A karikaturisták előszeretettel ábrázolták a tábornokot tekintélyelvű, totalitárius vezetőként. 1960-ban jön létre a Hara-Kiri című szatirikus havilap, majd később hetilap formában a Hara-Kiri hebdo. Ez utóbbit a francia belügyminiszter betiltotta, miután olyan borítóval jelent meg, amely De Gaulle halálhírén gúnyolódott. A Hara-Kiri betiltására adott válaszként jött létre a Charlie Hebdo 1970 novemberében.