A korábbi évekhez hasonlóan Soros György amerikai tőzsdespekuláns ismét hadjáratot indított Lengyelország ellen. Az apropót ismét az abortuszt témája adta, Soros szervezetei mindent megtesznek, hogy lebontsák a rendet az országban – írja a V4NA Hírügynökség.
A „Fekete hétfők” nevű 2016-os tüntetéssorozathoz hasonlóan ismét ellepték Lengyelország utcáit az abortuszpárti tüntetők. Az országban napok óta folytatódnak a tiltakozások a beteg magzatok művi vetélését tiltó alkotmánybírósági döntés ellen. Lengyelország alkotmánybírósága a lengyel alaptörvénynek a minden ember élethez való jogáról szóló tételeire alapozta döntését, megerősítve a testület egy 1997-es ítéletét, amely szerint az emberi lény a születés előtti szakaszban is élethez való joggal rendelkezik. Megállapították, hogy a gyógyíthatatlan betegség ténye önmagában nem jogosíthat a terhességmegszakításra.
A tüntetéseken feminista, az abortuszhoz való jogot védelmező, kormányellenes jelszavakat skandálnak, lobogtatják a melegjogi (LMBTQ) mozgalom szivárványszínű zászlóit is.
Ahogy 2016-ban, most is feltűnnek a tüntetések mögött azok a szervezetek, amelyeket Soros György amerikai tőzsdespekuláns hálózata támogat.
Az ASTRA Network nevű abortuszpárti szervezet a saját honlapján tett közzé egy tudósítást az eseményekről. Ezen túl a Facebook-oldalukon arra szólítják fel a tüntetőket, hogy osszanak meg magukról fotókat, amelyekben a szervezetet is megjelölik.
Az ASTRA régi szövetségese Soroséknak. Az OSF 2001-es éves beszámolójából kiderül, hogy már 19 évvel ezelőtt együttműködtek az alapítvánnyal. Ez a szervezet a szintén varsói székhelyű Nőkért és Családtervezésért Egyesület (Federation for Women and Family Planning, Federacja na rzecz Kobiet i Planowania Rodziny, Federa) egyik fiókszervezete.
Az Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) egyik szövetséges szervezete, a Global Fund for Women (GFW) minkét az ASTRA-t és a Federát is bőkezűen támogatja.
A Federa sem akar kimaradni a történtekből. A Twitter-oldalukon lényegében folyamatosan tudósítanak az eseményekről, fotókat osztanak meg a tüntetőkről.