A világ vezetői, politikusai közül többen már gratuláltak is Joe Bidennek győzelméhez. Köztük van Justin Trudeau kanadai kormányfő, Angela Merkel német kancellár, Boris Johnson brit miniszterelnök és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök. Ugyancsak sorra szólalnak meg a Republikánus Párt neves tagjai is. Ronna McDaniel a Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke arra figyelmeztetett, hogy nem a média dönti el, ki nyeri a választásokat, hanem a szavazók, márpedig még számos államban számolnak.
Mitt Romney, az elnök ismert kritikusa párton belül viszont már gratulált is Bidenéknek.
Jill Biden, a leendő first lady Twitteren pedig már olyan képet tett közzé, amin férje már a „46.” feliratú sapkában feszít:
Ötven év a politikában
Az ifjabbik Joseph Robinette Biden 1942-ben született katolikus családba, gyermekkorát Pennsylvania és Delaware államokban töltötte. Jogi végzettséget szerzett az egyetemen. 1972-ben a Demokrata Párt színeiben delaware-i szenátornak választották meg, mely pozícióját 2009-ig töltötte be. A szenátus külügyi és igazságügyi bizottságának is volt az elnöke. A róla készült portrék rendre megemlítik: utóbbi tisztségében nem tett eleget azért, hogy Clarence Thomas főbírójelölt 1991-es szenátusi meghallgatása során nagyobb nyilvánosságot kapjanak azok a nők, akik szexuális zaklatással vádolták meg Thomast. Szintén a szemére vetik, hogy támogatta Bill Clinton bűnözésellenes törvényét, amely a bírálatok szerint aránytalanul sok feketét küldött börtönbe. Bident ugyanakkor dicsérik a nők elleni erőszak megfékezése terén tett erőfeszítéseiért. 1988-ban és 2008-ban is sikertelenül pályázott az elnökjelöltségre, első kampánya akkor ért véget, amikor kiderült: szóról szóra megismételte Neil Kinnock akkori brit munkáspárti vezető egyik beszédét. 2009-től 2017-ig Barack Obama alelnökeként szolgált, elemzők szerint nagy szerepe volt abban, hogy a középosztály nagy részét a Demokrata Párt mellé állította. Az egészségbiztosítással rendelkező amerikai állampolgárok körét kiterjesztő, Obamacare-nek elnevezett törvény kidolgozása is részben az ő nevéhez fűződik. Az egészségügyet személyes okok miatt tartja fontosnak Biden: első felesége és kislánya autóbalesetben halt meg – Biden a kórházban tette le szenátori hivatali esküjét –, fia, a politikusnak készülő Beau pedig öt évvel ezelőtt agyrákban vesztette életét. (K. Z.)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!