– fogalmazott január végén Darmanin. A tárcavezető a napokban azt is elmagyarázta, hogy a terrorizmusnak semmi köze a bevándorláshoz, hiszen a terroristák háromnegyede francia állampolgár. – Ha meglesznek a megfelelő feltételek, biztosan a mozgalom feloszlatását fogom követelni – szögezte le Gérald Darmanin. De két hete hiába kutatnak a francia hatóságok a mozgalmat kompromittáló bizonyítékok után.
– Egy jobboldali Greenpeace vagyunk
– magyarázta ezzel kapcsolatban Thaïs d’Escufon, utalva arra, hogy nincs rejtegetnivalójuk. A francia lány bár fiatal, de nagyon szakszerűen védi ki még az olykor durva támadásokat, kritikákat és fenyegetéseket is, nemcsak a politikai elit, de a közösségi média véleményformálói részéről is. Amennyiben tehát a francia belügyminiszter jogszerűen akar eljárni, nehéz dolga lesz, hogy elérje célját, a Génération Identitaire ugyanis nagyon ügyel arra, hogy akciói sose legyenek jogsértők. Noha néhány szabálysértést tudatosan elkövetnek, ezt inkább csak figyelemfelkeltés céljából teszik, de erőszakos bűncselekményben soha nem vesznek részt. Legtöbbször ugyanis csak molinós akciókról van szó, amelyek során az engedély nélküli tetőre mászáson kívül semmi nem büntethető. – Az aktivisták rendes képzést kapnak, hogy fegyelemmel, felkészültséggel és higgadtan tudjanak cselekedni a szervezett akciókban – magyarázta a szóvivő.
D’Escufon elmondása szerint arra is ügyelnek, hogy aktivistáik ne rongáljanak és soha ne támadjanak senkire, valamint ne provokáljanak se rendőröket, se senki mást. Még a molinók üzenetei sem erőszakosak, ellentétben az általuk ellenzett tömeges bevándorlással, mely konkrét népességcserét eredményez Franciaországban, miközben az iszlamista terrorizmus veszélyével is fenyeget.
„A fehér életek számítanak” és „Igazságot a fehérellenes rasszizmus áldozatainak” feliratok díszítették a mozgalom molinóit egy tavaly júniusi akció során, amelyet a Párizsban – engedély nélkül – megrendezett Black Lives Matter-mozgalommal szimpatizáló tüntetéseken feszítettek ki egy épület tetején.
Az antifák egyből rájuk támadtak, miközben az illegálisan tüntető húszezer fős tömeg szurkolt a szélsőbaloldali támadóknak, és a rendőrség csak tétlenül nézte az eseményeket. Majd a Génération Identitaire aktivistáit vitték be a rendőrségre egy rácsos buszban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!