Továbbra is támogatják a kommunista ifjúsági szervezetet Svédországban

Megosztó az új francia klímatörvény; Ingyen sörrel csábítanak oltásra New Jerseyben. A cannabis legalizálásával mérsékelné a bűnözést Franciaország; A Fiatal Baloldaliak szervezet továbbra is nyíltan kommunista eszméket hirdet.

Forrás: MEDIAWORKS2021. 05. 05. 13:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mérföldkőnek és „nagy átverésnek” is titulálják az új francia klímatörvényt

A francia parlament alsóháza kedden elfogadta Franciaország új klímatörvényének tervezetét. A törvényjavaslatra igennel voksolók a dokumentumot Emmanuel Macron ötéves köztársasági elnöki mandátumának mérföldköveként emlegetik. A törvénytervezet bírálói azonban „nagy átverésnek”, „klímacinizmusnak” és „színlelt tetteknek” nevezték a törvényjavaslatot és az abban foglaltakat.

Az új törvény többek között megszűntetné azok a belföldi légijáratokat, amelyek gyorsvasúttal is helyettesíthetők, valamint a francia jog elismerné az „ökocid bűncselekmények” kategóriáját (amely szerint bűncselekménynek minősülnének az ökoszisztéma károsításával együttjáró cselekedetek). A törvény megtiltaná a rosszul hőszigetelt ingatlanok bérbeadását is.

Forrás: Franceinfo

Pénzzel feltöltött bankkártyákat kínálnak az oltás mellé a vonakodó amerikaiaknak

Az USA most az önkéntes és lelkes oltást kérők számának drasztikus visszaesésével néz szembe, a nyájimmunitás eléréséhez viszont további jelentkezőkre lenne szükség.

New Jersey demokrata kormányzója, Phil Murphy ezért a Twitteren indította el az „Egy szúrás – egy sör” akcióját, amelynek keretében minden beadott vakcina után egy korsó ingyen sör jár az oltásra érkezőknek. Detroit 50 amerikai dollárral feltöltött bankkártyát kínál annak, aki személyesen szállítja el még beoltatlan ismerőseit egy oltási központba. Maryland állam pedig 100 dollárral vásárolja meg az állami alkalmazottak beleegyezését a koronavírus elleni oltás beadásához.

Az USA-ban jelenleg 100 millió amerikai kapta meg oltásának mindkét adagját, ami a lakosság 40 százaléka.

Forrás: Le Journual du Dimanche, Twitter

A cannabis legalizálásával küzdene a kábítószeres bűnözés ellen a francia kormány

Caroline Janvier francia kormánypárti képviselő szerint Franciaország veszített a kábítószer-fogyasztás és annak illegális kereskedelme ellen vívott háborúban, annak ellenére, hogy Franciaországban a kábítószereket tiltó legszigorúbb törvények egyike van érvényben már ötven éve.

A képviselőnő szerint a cannabis fogyasztásának legalizálása és kereskedelmének állami felügyelete hozhatja meg a megoldást. Hatásosnak gondolja, ha a 18 éven felüliek csak ellenőrzött minőségű cannabist tudnának megvásárolni ellenőrzött árusítóhelyeken.

A képviselőnő nem ismertette, hogy a vázolt ötletek miként fogják leszerelni a már kialakult kábítószer-kereskedelmi hálózatokat, ugyanis eddig semmilyen árucikk ellenőrzött kereskedelme nem zárta ki ugyanannak a terméknek az illegális forgalmazását.

Forrás: Franceinfo

Továbbra is jogosult a svéd kommunista ifjúsági szervezet a támogatásra

A svéd parlamenti Balpárt (Vänsterpartiet) ifjúsági tagozata a Fiatal Baloldaliak (Ung Vänster) továbbra is nyíltan kommunista eszméket hirdet, annak ellenére, hogy anyapártja már elhatárolódott attól.

A Nyheter Idag híroldal kereste meg az ifjúsági szervezetek támogatásáért felelős hatóságot (MUCF) azzal a kérdéssel, hogy hogyan egyeztethető össze a szervezet elvárása, miszerint a támogatott tagoknak tiszteletben kell tartaniuk a demokratikus eszméket, és ezzel szemben a Fiatal Baloldal totalitárius eszmeiséget képvisel és annak svédországi megvalósulását akarja.

A hatóság válaszában azt közölte, hogy nincs olyan tény, ami a támogatás megvonását tenné szükségessé. A Fiatal Baloldal, amelynek a logójában is szerepel a vöröscsillag, már honlapjának nyitóoldalán is arról értekezik, miért van szüksége az országnak a kommunizmusra.

Forrás: Nyheter Idag

(Borítóképen: A Fiatal Baloldaliak (Ung Vänster) logója. Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.