A „függetlenobjektív” újságírás hierarchiájában a piramis tetején az angolszász hírcsatornák, így a brit BBC és az amerikai CNN állnak. Azonban mind tudjuk jól, hogy ez csupán a látszat, egy mítosz, amit ezek a gigászi médiacégek kiépítettek saját magukról. Aki a hitelességüket megkérdőjelezi, azt félnótásnak állítják be: láthattuk, mi történt Donald Trumppal. A volt amerikai elnök hivatali idejének négy éve alatt folyamatos hadban állt az általa „fake news” médiának bélyegzett baloldali, fősodratú sajtóval. Mégis ki merte mondani az igazságot, hogy ezek a sajtóorgánumok tulajdonképpen bármit mondhatnak, a többség nem mer ellentmondani nekik. Cikksorozatunkban lerántjuk a leplet a morális felsőbbrendűségérzetükben lubickoló, erkölcsi hullákról a „függetlenobjektív” médiumoknál.
Donna Brazile: Hillary Clinton súgógépe
2016-ot írtunk, amikor az Egyesült Államokban egy szokatlan választásra készültek. A Demokrata Pártnak azzal kellett szembesülnie, hogy nehéz megtalálniuk – az egyébként elnöksége éveit elnézve érdemtelenül népszerű – Obama utódját. Végül a demokrata előválasztást Hillary Clinton nyerte. Mindenki meg volt győződve róla, hogy Donald Trumpnak esélye sincs vele szemben. Gondolhatnánk, hogy éppen emiatt nem volt szüksége semmilyen külső segítségre a politikus asszonynak. Vagy mégis?
Donna Brazile a Demokrata Párt országos gyűlésének (Democratic National Convention, DNC) az elnöke volt 2011 tavaszán, majd 2016 júliusától 2017 februárjáig. Politikai stratégaként, kampánymenedzserként (például Al Gore 2000-es kampányában) és elemzőként dolgozott, többek között a „függetlenobjektív” CNN-nél.
Brazile kivette a részét Michael Dukakis kampányából is, azonban hamarosan kirúgták, mivel az ellenfelet, George H. W. Busht azzal vádolta meg alaptalanul, hogy házasságon kívüli viszonyt folytat. Pár évvel később Bill Clintont – akinek valóban volt afférja – nem zavarta a korábbi etikátlan kampány, ezért 1992-ben és 1996-ban is tanácsadóként alkalmazta Brazile-t.
Tudjuk tehát, hogy ismerte a Clinton családot, talán még jóban is volt velük.
Mindennek tudatában talán nem meglepő, hogy a Wikileaks által kiszivárogtatott, a Clinton kampányhoz tartozó e-mailek között találtak egy mind Brazile-ra, mind a jelöltre nézve kellemetlen üzenetet.
A CNN elemzője ugyanis egy, a csatorna által szervezett kampányeseményen feltett, a halálbüntetésre vonatkozó kérdésről előre tájékoztatta Clintont és csapatát.
A 2016 márciusában John Podestának, Hillary Clinton kampányfőnökének küldött e-mail tárgya az volt: „Időről időre előre megkapom a kérdéseket”, a törzsszövegben pedig egy, a másnapi „CNN Town Hall” eseményen később szóról szóra feltett kérdés szerepelt.