Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
A fiatal, kétgyermekes és jelenleg harmadik gyerekével várandós édesanya azért ment be a városba, hogy megjavíttassa a telefonját. Az utcán azonban találkozott egy afgán bevándorlóval, aki egy ideig sétált vele, majd egy kieső helyre vitte és megerőszakolta.
A sokk hatása alatt álló anyuka ezek után két pakisztáni segítségét kérte, akik ahelyett, hogy segítettek volna, a zaklatott nőt az alagsori lakásukba vitték, ahol már várt rájuk egy harmadik férfi, akivel együtt csoportosan megerőszakolták a fiatal nőt.
A szomszédok meghallották a nő segélykiáltásait, és kimentek az erkélyre, hogy megnézzék, mi történik, ki hív segítséget. Ennek hatására, és attól tartva, hogy a rendőrség hamarosan megérkezik, az elkövetők elengedték a nőt a lakásukból.
Az egyes sajtóhírek szerint enyhén szellemi fogyatékos nő végül a helyi kórházba ment, jelentette az esetet, a rendőrséget pedig a lakáshoz irányította, ahol letartóztatták a három pakisztáni bevándorlót.
A lakásban az egyik, 25 éves illegális bevándorló ruháit lefoglalták, mivel tartalmazta az egyik férfi DNS-anyagát. A három férfi ellen vádat emeltek, a negyediket pedig továbbra is keresik, és a hírek szerint a görög rendőrség kiterjedt nyomozást folytat az első erőszakos afgán ellen.
A három pakisztáni férfiból kettőt előzetes letartóztatásba helyeztek, a harmadik társuk szabadlábon védekezhet.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.