bagatellizálják a súlyosságát
Nem tartotta szükségesnek a pedofilok nyilvántartását az igazságügyi miniszter Finnországban. Mint mondta, „Finnországnak nincs szüksége arra, hogy nyilvántartásba vegyék a pedofilokat”.
2013-ban Anna-Maja Henriksson akkori igazságügyi miniszter azután beszélt arról, miután kritikával illetett egy Facebook-csoportot, ahova a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények miatt elítélt emberek fényképeit és személyes adatait töltötték fel.
Bár a Facebook letiltotta a csoportot, a csoport fenntartói, akik magukat „pedofilvadászoknak” nevezik, létrehoztak egy újat azonos funkcióval, és kezdeményezték, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan hozzanak létre egy online nyilvántartást, ahova regisztrálják azokat a személyeket, akik szexuálisan zaklattak kiskorúakat.
Miután a miniszter nehezményezte, hogy az állampolgárok nyilvántartást vezetnek a szexuális bűnözőkről, a rendőrség elkezdte vizsgálni a csoport tevékenységét, és nem hagyták jóvá a csoport hivatalos szervezetté történő bejegyzését.
Németországban, a kormányzó szociáldemokraták egyik vezetőségi tagjáról, Sebastian Edathyról derült ki, hogy 2005-től kezdődően egy kanadai képkereskedőtől videókat vásárolt meztelen gyermekekről.
A Bundestag volt tagja gyermek- és ifjúsági pornográfiát tartott a laptopján, de azt állította, hogy nem tett semmit törvénytelenül. Ennek ellenére Észak-Afrikába költözött.
A Bundestag nyomozói bizottsága az ügy kapcsán először azt akarta kideríteni, hogy hány pártbéli hivatalos személy tudott a titkos nyomozásról, mivel valaki az ügy kezdete előtt figyelmeztette a pedofil képviselőt, aki így a legfontosabb nyomokat el tudta tüntetni.
A fő bizonyítékok eltűnése ellenére az SPD politikusának a verdeni járásbíróság előtt kellett felelnie a tetteiért, ahol bűncselekmény elkövetésével gyanúsították.
Edathy a bíróság előtt nem tagadta, hogy meztelen fiúkról vásárolt képeket, de azzal indokolta, hogy „a művészettörténelemben a férfiaktoknak, beleértve a gyermek- és ifjúsági aktot, nagy hagyománya van”.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!