Lázár János: Az anyaországnak mindig felelősséget kell vállalnia + videó
Erdélyben tartott fórumot a tárcavezető.
Erdélyben tartott fórumot a tárcavezető.

A Jobbik egykori elnöke közölte, senkivel nem lépnek szövetségre, a reformkoriság mentén politizálnak majd.

A provokációs jellegű politizálás gyakorlatilag átvette a valódi, régi vágású politizálás helyét.

Bagatellizálták, szemet hunytak felette, megértéssel kezelték számos alkalommal a pedofíliát Nyugat-Európában.

A Századvég az MTI-hez hétfőn eljuttatott állásfoglalásában azt írta: a kormány javaslatának elfogadásához az ellenzék támogatása is szükséges.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.